Kurz vezetésével élre tört az ÖVP Ausztriában

A kisebbik koalíciós erő, az Osztrák Néppárt (ÖVP) előretört az elnökváltást követően, a korábban legnépszerűbb párt, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) támogatottsága pedig jelentősen visszaesett – derül ki két közvélemény-kutatás vasárnap bemutatott adataiból.

Ausztriában másfél hete tört ki kormányválság, amikor Reinhold Mitterlehner alkancellár, az ÖVP elnöke, tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszter bejelentette, hogy lemond minden tisztségéről.

Az ÖVP vezetése pár nappal később Sebastian Kurz külügyminisztert választotta meg a konzervatív párt új elnökének, a parlamenti pártok vezetői pedig kedden megegyeztek abban, hogy október 15-én előrehozott parlamenti választást tartanak.

A Research Affairs közvélemény-kutató e heti felmérése szerint az ÖVP 35 százalékon áll, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 26 és a nagyobbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 20 százalékos támogatottsággal bír. Az ellenzéki Zöldekre 9, míg a szintén ellenzékben politizáló Neos liberális pártra 7 százalék szavazna – derül ki az Österreich című lap által közölt eredményekből.

Az intézet által végzett korábbi kutatások szerint, amikor még az ÖVP elnöke Mitterlehner volt, a párt csak a harmadik helyen állt, 21 százalékos támogatottsággal. A legnépszerűbb politikai erő az FPÖ volt, 32 százalék szavazott volna rájuk, az SPÖ-re pedig 30 százalék voksolt volna korábban.

A friss felmérés szerint ha közvetlenül választanák a kancellárt, úgy a legtöbben, a válaszadók 36 százaléka Sebastian Kurzra szavazna. Christian Kern jelenlegi kancellárra 35 százalék voksolna, az FPÖ elnökét, Heinz-Christian Strachét 29 százalék szeretné az ország vezetőjének.

A megkérdezettek nagyobb része úgy látja, hogy Sebastian Kurz jobban érvényre tudja juttatni akaratát, szimpatikusabb, és eredményesebben politizált a kormányválságban, mint Kern.

A legnagyobb, 30 százalékos támogatottsága az ÖVP és az FPÖ által alkotott koalíciónak van, az SPÖ és az FPÖ közös kormányzását a válaszadók 12 százaléka helyeselné, míg a jelenlegi, az SPÖ és az ÖVP kormánykoalíciója 13 százalék szimpátiáját bírja.

Az OGM közvélemény-kutató által készített felmérés szerint szintén az ÖVP a legnépszerűbb, a párt 31 százalékon áll, míg az SPÖ 28, az FPÖ pedig 26 százalékos támogatottsággal bír. A felmérést vasárnap közlő Kurier című lap megállapítása szerint Kurz népszerűségén egyáltalán nem változtatott az, hogy szorgalmazta az előrehozott választást. Az OGM kutatása szerint az ellenzéki Zöldek pártja 9, míg az ellenzéki Neos liberális párt 4 százalékot szerezne.

A válaszadók 64 százaléka már belenyugodott az előrehozott választásba, 30 százalék szerint viszont a kormánynak tovább kellene dolgoznia. A válaszadók 56 százaléka úgy látja, hogy mindkét koalíciós párt felelős a kialakult helyzetért, azonban 26 százalék szerint inkább az ÖVP, 10 százalék szerint viszont inkább az SPÖ hibás a történtek miatt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »