A korrupciós botrány miatt felfüggesztették a kereskedést a brazil tőzsdén

Meredeken csökkent a brazil részvények és kötvények ára, illetve a nemzeti valuta értéke csütörtökön az újabb mély belpolitikai válság kirobbanásának következményeként. A Sao Paoló-i tőzsdén felfüggesztették a kereskedést.

A brazil sajtó szerdán arról számolt be, hogy Michel Temer államfő is érintett a Petrobras brazil olajvállalat korrupciós botrányában, amely az előző elnök, Dilma Rousseff bukásához vezetett. Temert azzal gyanúsítják, hogy jóváhagyta egy tanú megvesztegetését. Bár az államfő tagadja a vádat, több parlamenti képviselő máris lemondásra szólította fel, a brazil városokban pedig tízezrek vonultak utcára csütörtökön.

A Sao Paoló-i tőzsdén nyitás után szinte azonnal felfüggesztette a kereskedést az árfolyamok kilengését fékező “circuit breaker” mechanizmus, mert az irányadó index, a Bovespa értéke több mint 10 százalékot esett. Az automatikus kereskedési szünet 30 percig tart. A blue chipek közül a Petrobras és Banco do Brasil, a második legnagyobb brazil bank árfolyama közel 20 százalékos mínuszba került.

Utoljára 2008 októberében, a világ tőzsdéit megrengető pénzügyi világválság idején fordult elő, hogy Latin-Amerika legnagyobb forgalmú börzéjén, Sao Paulóban fel kellett függeszteni a kereskedést. Ha a kereskedés újraindítása után 15 százalékos mínuszba kerül az index, 1 órára állítják le a tőzsdét. Ha pedig 20 százaléknál is nagyobb mértékben csökken az index értéke, meghatározatlan időre függesztik fel a kereskedést.

Brazília fizetőeszköze, a real ugyancsak zuhanórepülésre váltott: a dollárhoz viszonyított árfolyama 6,89 százalékkal gyengült, 1 dollárért már 3,315 realt kellett adni, míg szerdán záráskor még 3,1391 realt.

A brazil pénzügyminisztérium és a jegybank jelezte, hogy szoros figyelemmel követik a fejleményeket, és készen állnak a piacok likviditásának és megfelelő működésének fenntartására.

A súlyos gazdasági válság és 14 százaléknál magasabb munkanélküliségi ráta közepette a lakosságot a végletekig elkeserítették az ismétlődő korrupciós botrányok, amelyek besározták a politikai elitet, beleértve a Temer-kormányzat több miniszterét.

A tavalyi utolsó negyedévben már a nyolcadik egymást követő negyedévben csökkent Brazília hazai összterméke: a harmadik negyedévhez képest 0,9 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 2,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság. A tavalyi egész évet tekintve 3,6 százalékkal esett vissza Latin-Amerika elsőszámú gazdaságának teljesítménye a 2015-ben mért 3,8 százalékos csökkenés után.

Forrás: MTI/Reuters/EFE/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Kép forrása: DPA

Merkel és Macron felrázhatja Európát

A német kancellár és a francia államfő az uniós vezetők értekezletei után rendszerint külön-külön tájékoztatja a sajtót. A közös fellépés annak felmutatását szolgálta, hogy az uniós integráció motorjaként számon tartott német-francia együttműködés ismét intenzív.

Read More »