Az amerikai hírszerzés komolyan tart az orosz informatikai cégtől

Amerikai hírszerzési vezetők először adtak hangot nyilvánosan azon aggodalmuknak, hogy egy orosz informatikai cég fenyegetést jelenthet az amerikai nemzetbiztonságra.

Az amerikai hírszerzői közösség vezetői a csütörtöki szenátusi meghallgatáson beszéltek arról, hogy az Egyesült Államokra fenyegetést jelenthet az oroszországi székhelyű Kaspersky Lab informatikai cég.

Korábban ugyan többször is szóba került a Kaspersky Lab ilyen összefüggésben, de az ABC televízió riportjában leszögezte: nyilvánosan még soha, egyetlen hírszerzési és informatikai szakember sem nevezte meg a moszkvai székhelyű céget.

Andrew McCabe, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügyvezető igazgatójának meghallgatása után a szenátusi bizottság előtt megjelenő hírszerzési szakemberek egyhangúlag közölték: aggódnak a Kaspersky Lab miatt.

Robert Cardillo, az Országos Térinformatikai Hírszerző Ügynökség (NGA) vezetője leszögezte: “tisztában vagyok a Kaspersky Lab támasztotta kihívással és fenyegetéssel”. Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója kifejtette: a Kaspersky Lab ügye “a CIA igazgatójáig már szintén elért”. A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) főnöke, Mike Rogers admirális pedig azt mondta el, hogy “személyesen is benne volt” a Kaspersy Labot érintő “nemzetbiztonsági ügyekben”.

A sajtó szerint az amerikai hírszerzés és informatikai közösség amiatt aggódik, hogy az orosz hírszerzés a Kaspersky Lab széles körben alkalmazott szoftverjeit használja fel arra, hogy ellopja és manipulálja a felhasználók fájljait, hozzáférjen az elektronikus levelezésükhöz, vagy számítógépes támadásokat intézzen az Egyesült Államok infrastruktúrája ellen. S rámutatnak, hogy az orosz informatikai vállalat egyes vezetői információk szerint korábban kapcsolatban álltak az orosz hírszerzéssel.

Kapcsolódó cikkünk: A kibertámadások fő gyanúsítottja majdnem mindig Oroszország

Az ABC riportja idézi a szenátus hírszerzési bizottságának titkos memorandumát, amelyet a szenátorok áprilisban küldtek meg az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetőjének, Dan Coatsnak és Jeff Sessions igazságügyi miniszternek. Ebben felhívták Coats és Sessions figyelmét az orosz informatikai cégre és azonnali lépéseket sürgettek. A belbiztonsági minisztérium – az ABC szerint – már februárban jelezte aggodalmait az FBI-nak, amely azonnal meg is indította a vizsgálódást.

A Kaspersky Lab termékeit az Egyesült Államokban széles körben használják, mind otthoni számítógépeken, mind az üzleti szférában. De Kaspersky Lab-szoftvereket használnak egyes szövetségi hivatalokban, sőt, még a védelmi minisztérium egyes részlegeinél is.

Az 1997-ben alapított és mintegy 200 országban jelen lévő cég vezetője, Eugene Kaspersky az ABC-nek adott interjújában cáfolta, hogy szoftverjeiket hírszerzési célokra használnák, majd csütörtökön délután a Reddit közösségi portálon folytatott fórumon azt mondta: belefáradt abba, hogy a Kremlhez fűződő kapcsolatait firtató “buta kérdésekre” válaszoljon.

A témát feldolgozó ABC televízió riportja megszólaltatta Michael Carpentert is, aki januárig a védelmi minisztérium Oroszországért, Ukrajnáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkára volt. Carpenter kárhoztatta mindazokat, akik eddig nem beszéltek nyilvánosan is a Kaspersky Lab jelentette fenyegetésről. “Magunknak ártunk azzal, ha nem vagyunk nyíltak” – fogalmazott.

Donald Trump elnök egyébként csütörtökön írta alá azt az elnöki rendeletet, amelynek célja a kormányzati számítógépes rendszerek és a fontos infrastruktúrák (energetikai központok, vagy a pénzügyi szektor hálózatai) megnövelt védelme.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

novekedes_640

Száguld az orosz autópiac

A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB által szeptember elején azt közölte, hogy az idei első nyolc hónapban értékesített új autók száma 9,6 százalékkal 980 921-re emelkedett.

Read More »