Az USA Japán mellett áll az észak-koreai fenyegetéssel szemben

Az Egyesült Államoknak Japán védelme melletti elkötelezettségét hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök kedden Tokióban Észak-Korea fenyegetéseivel szemben, egy nappal azután, hogy Dél-Koreát is hasonlóan támogatásáról biztosította Washington.

Pence négy országot érintő, tíznapos ázsiai körútjának első állomása volt Dél-Korea, onnan utazott Tokióba. Mielőtt munkaebéden találkozott Abe Sindzó miniszterelnökkel, újságírók előtt részben megismételte azt, amit Dél-Koreában mondott: “a stratégiai türelem korszakának vége, és miközben semmilyen cselekvési lehetőségünkről nem mondunk le, Donald Trump elnök továbbra is elkötelezett amellett, hogy Japánnal, Dél-Koreával és minden más térségbeli szövetségesünkkel, valamint Kínával is szorosan együttműködjünk a békés megoldás és a Koreai-félsziget atomfegyver-mentessé tétele érdekében.”

Hozzátette: tudják, hogy Japán nehéz időket él át a Japán-tenger túloldaláról érkező egyre súlyosabb provokáció miatt. “Száz százalékig önökkel vagyunk” – hangsúlyozta.

Abe Sindzó kijelentette: elsődlegesek a diplomáciai erőfeszítések és a kérdés békés megoldása. “De az öncélú párbeszédnek nincs értelme, és nyomást kell gyakorolnunk Észak-Koreára, hogy vegyen részt ezekben a komoly tárgyalásokban” – tette hozzá.

Észak-Korea ENSZ-nagykövetének helyettese, Kim In-rjong azzal vádolta meg hétfőn az Egyesült Államokat, hogy “a világ legforróbb pontjává” változtatja a térséget, és “egy olyan veszélyes helyzetet idéz elő, amelyben bármelyik pillanatban kitörhet a termonukleáris háború”. A jelenleg folyó dél-koreai hadgyakorlatot a diplomata a minden idők “legagresszívabb hadgyakorlatának” nevezte, és azt mondta, hogy hazája atomfegyver kifejlesztésére irányuló erőfeszítései önvédelmi jellegűek, és a céljuk “a gonosz amerikai nukleáris fenyegetés és zsarolás” ellensúlyozása.

Han Szong Rjol észak-koreai külügyminiszter-helyettes a brit BBC-nek nyilatkozva kijelentette: hazája “heti, havi rendszerességgel” fogja tesztelni rakétáit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

vaccination

Szigorítják az oltástörvényt Romániában

Az oltások beadatását a szülők 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított kampány hatására - emiatt a lakosság átoltottsági szintje a járványügyi védettséget jelentő 95 százalékról 80 százalékra csökkent.

Read More »