Megfontolt lépésekkel kezd neki a jegybankmérleg csökkentésének a Fed

A Wall Street vezető befektetési bankjai szerint az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve akár már az idén megkezdheti a jegybankmérleg 4,5 ezer milliárd dolláros kötvényállományának a csökkentését.

A jegybankmérleg kötvényállományának csökkentése a Fed márciusi kamatdöntő ülésén került első alkalommal szóba az ülés múlt héten szerdán közzétett jegyzőkönyvének tanúsága szerint.

Az elsődleges forgalmazóként a Feddel közvetlen üzleti kapcsolatban álló tizenöt befektetési bank közül öt szerint a Fed még az év vége előtt megkezdi csökkenteni a lejáró kötvényekből befolyó összegek újrainvesztálását, míg a többi szerint erre a jövő év második negyedének a végén kerül sor.

James Bullard, a St. Louis Federal Reserve elnöke az ausztráliai Melbourne-ben újságírók előtt úgy vélte, hogy a jegybankmérleg kötvényállomány leépítésének megkezdése mérsékeli majd a kamatemelés szükségességét és hasonlóan vélekedett maga Janet Yellen, a FED elnöke is.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Rámutatott ugyanakkor, hogy a döntéshozók körében még nem alakult ki teljes egyetértés ennek módjáról és ütemezéséről, ez időt vesz majd igénybe, de véleménye szerint a művelet már az idén meg lehet kezdeni. Hangsúlyozta: a Fednek nem áll szándékában aktív eszközértékesítéssel csökkenteni a jegybankmérleg kötvényállományát, ehelyett inkább eltekint majd a lejáró papírok pótlásától, amit sokkal inkább meg tudnak emészteni a piacok, kevésbé növeli majd a kincstárjegy hozamokat.

A befektetési bankok arra számítanak, hogy a Fed az idén még két alkalommal, jövőre pedig három alkalommal emeli meg az alapkamatot. James Bullard viszont az idén még egy kamatemelést tartana indokoltnak a kötvényállomány leépítésének a megkezdése esetén.

A Fed három egymást követő gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítő program alatt halmozta fel eszközvásárlásokkal kincstárjegy és jelzálog-fedezetű értékpapír (MBS) készleteit. A múlt szerdai állás szerint a Fed 2,46 ezer milliárd dollár értékben tartott birtokában kincstárjegyet és 1,77 ezer milliárd dollár értékben jelzálogkötvényeket.

Az eszközvásárlás ütemét a Fed eddig abból a megfontolásból nem lassította le, hogy a jelzáloghitelek és a hosszúlejáratú kölcsönök törlesztési költségének alacsonyan tartásával segítsen elkerülni a két százalék körüli gazdasági növekedés lassulását.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

brexit

Íme a Brexit legfőbb iránymutatásai

Az Egyesült Királyság unióból való kilépését követően bent maradó tagállamok vezetői Brüsszelben, szombati csúcstalálkozójukon megállapodtak a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatásaikról, amelyeket az unió a tárgyalások során érvényesíteni fog. Az EU számára elsődleges az uniós és a brit állampolgárok jogainak védelme.

Read More »