Trump háborút indított: rakétaeső zúdult Szíriára

Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják – közölték amerikai tisztségviselők.

Donald Trump amerikai elnök a floridai rezidenciáján rövid beszédben jelentette be döntését a szíriai célpontok elleni támadásokról. Megismételte, hogy mélyen megrendítette őt a szíriai Idlíb tartományban végrehajtott gáztámadás, és leszögezte, hogy szerinte a korábbi évek erőfeszítései Bassár el-Aszad szíriai elnök álláspontjának, viselkedésének megváltoztatására immár végleg kudarcot vallottak.

Trump elnök diktátornak nevezte Aszadot, és hangsúlyozta álláspontját, miszerint a szíriai elnök rendelte el az idlíbi gáztámadást, melynek során halálos ideggázzal öltek meg ártatlan embereket. Hozzátette:

“Nem lehet vita tárgya, hogy Szíria tiltott vegyi fegyvereket vetett be, s ezzel megsértette a vegyi fegyverek betiltásáról rendelkező nemzetközi egyezményt, továbbá figyelmen kívül hagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgetését is”.

Az amerikai elnök a rövid beszédben felszólította a civilizált nemzeteket, hogy vessenek véget a vérontásnak és a mészárlásnak Szíriában. Egyúttal hangsúlyozta: az Egyesült Államok “létfontosságú nemzetbiztonsági érdeke”, hogy megelőzze és elrettentse a halálos vegyi fegyverek elterjedését és használatát.

  • A légicsapásról bővebben
Az amerikai légicsapásokról először – még Trump elnök beszéde előtt – az NBC televízió adott hírt. Az első információk szerint a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek az amerikai haditengerészetnek a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó rombolóhajóiról indultak, és a szíriai Homsz közelében lévő légibázisra mértek csapást.

A CNN hírtelevízió szerint az Egyesült Államok több mint 50 Tomahawkot indított, szíriai légibázisok, kifutópályák, üzemanyagállomások ellen. A CNN arról is tudósított, hogy Washington több országot előre értesített a várható légicsapásokról, a Pentagon – az amerikai védelmi minisztérium – pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok informálta az orosz haderőt is. A légicsapások egyébként nem érintettek olyan térséget a homszi légibázison, ahol orosz haderő állomásozik.

Moszkva is ludas volt a vegyifegyver-támadásban?

Donald Trump beszéde után nyilatkozott Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is. Tillerson, aki szintén Floridában tartózkodik és részt vesz a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatandó tárgyalásokon, közölte: az Egyesült Államok csaknem teljes bizonyossággal tudja, hogy az idlíbi vegyifegyver-támadáskor szaringázt vetettek be.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A megtorló légicsapásokat a miniszter “arányosaknak” minősítette. Majd ismét felvetette Oroszország felelősségét, azt állítva, hogy Moszkva nem ellenőrizte a 2013-ban Szíriával a vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről kötött megállapodás végrehajtását. Tillerson szerint Moszkva “vagy cinkos, vagy alkalmatlan egy egyezmény végrehajtására”. Hozzátette: Moszkvát ugyan előzetesen tájékoztatták a mostani légicsapásokról, de nem kérték a beleegyezését.

Oroszország elítélte a légicsapást

Vlagyimir Putyin elnök szerint a Szíria elleni amerikai légitámadás agresszió, kárt okoz az orosz-amerikai kapcsolatoknak és a terrorizmus elleni közös harcnak egyaránt – közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

“Putyin elnök a Szíria elleni amerikai légicsapásokat agressziónak tartja egy szuverén állam ellen, a nemzetközi jog megsértésének, amelyet ráadásul mondvacsinált ürüggyel hajtottak végre” – mondta Peszkov. Hozzátette, hogy a szíriai hadseregnek nincsenek vegyifegyver-készletei, amelyek megsemmisítésének tényét a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet is megerősítette.

“A legfontosabb Putyin véleménye szerint, hogy ez a lépés nem visz bennünket közelebb a végső célhoz a nemzetközi terrorizmussal vívott harcban, hanem ellenkezőleg, komoly akadályt jelent abban, hogy nemzetközi koalíciót hozzunk létre, és hogy hatékonyan szembeszálljunk ezzel a világméretű fenyegetéssel” – mondta a szóvivő.

Az orosz alsóház védelmi bizottságának helyettes vezetője kijelentette, hogy a Szíria elleni légicsapással Washington beleesett “a politikai kettős mérce bűnébe”. Jurij Svitkin szerint az Egyesült Államok az Iszlám Állam fegyveres csoportot használja fel eszközként saját geopolitikai céljainak elérésére.

Alekszej Puskov, az orosz felsőház információpolitikai bizottságának elnöke röviddel a légicsapás előtt közzétett Twitter-bejegyzésében arra figyelmeztette Donald Trump amerikai elnököt, hogy amennyiben katonai hadműveletet indít Szíria ellen, azzal “egy szövetségbe kerül Bushsal és Obamával”.

Trump felkészült a cselekvésre

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: a légicsapások elrendelése is bizonyítja, hogy Trump elnök felkészült a döntő cselekvésre, ha választ kell adni gyűlöletes akciókra.

Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó arról tájékoztatott, hogy az idlíbi gáztámadásra adandó válaszcsapáshoz három opciót vázoltak fel az elnöknek, aki különösen két változatot tartott megfelelőnek, s a döntést végül csütörtökön hozta meg.

A Pentagon szóvivője bejelentette: az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított, és az első jelzések szerint repülőgépek, hangárok, üzemanyag-, és logisztikai raktárak, továbbá légvédelmi rendszerek és radarok megsemmisítésével sikerült csökkenteni a damaszkuszi kormány képességét újabb vegyifegyver-támadások indítására.

A szíriai állami televízió agressziónak nevezte a rakétacsapást

A televízió szalagcíme szerint az Egyesült Államok “számos rakétával” hajtott végre támadást “szíriai katonai célpontok” ellen. A szíriai hadseregre hivatkozva arról számolt be, hogy “vannak veszteségek”. Egy katonai tisztségviselő szerint főleg anyagi károk keletkeztek, ugyanakkor az illetékes nem bocsátkozott részletekbe.

Talal Barrazi, Homsz tartomány kormányzója a televíziónak telefonon nyilatkozva elmondta: a legtöbb csapás a közép-szíriai tartományt érte. Szerinte az amerikai támadás a “fegyveres terrorista csoportok” és az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet céljait támogatja. Hozzáfűzte: “a szíriai vezetés és politika nem fog ettől megváltozni, nem ez volt az első csapás, és úgy vélem nem is ez lesz az utolsó”.

Az amerikai rakétacsapások szinte teljesen romba döntötték Szíriában a hadsereg Homsz tartományban lévő légibázisát, négy katona meghalt – közölte pénteken egy emigráns szervezet.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) értesülése szerint megerősítést nyert, hogy négy ember, köztük a légierő egy dandártábornoka meghalt. A repülőteret szinte teljesen lerombolták, a felszállópálya, az üzemanyagraktár és egy légvédelmi létesítmény is megsemmisült – mondta Rami Abdel-Rahmán, az OSDH igazgatója.

A szíriai ellenzék üdvözölte az amerikai katonai akciót

A szíriai ellenzék üdvözölte és rendkívül fontos válaszlépésnek nevezte a szíriai kormányerők homszi légibázisa ellen péntek hajnalban végrehajtott amerikai katonai akciót.

Ez lehet a kezdete annak, hogy tudassák a damaszkuszi rezsimmel: nem úszhatja meg büntetlenül – üzente az Isztambulban működő Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ernyőszervezet szóvivője.

Forrás: MTI/Reuters/AP/TASZSZ/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek