Lavrov reméli, hogy nem romlik meg az orosz-amerikai viszony

Provokációnak minősítette a Szíria elleni amerikai légicsapást pénteken Taskentben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, egyben kifejezve reményét, hogy az nem okoz helyrehozhatatlan kárt Oroszország és az Egyesült Államok viszonyában.

Lavrov határozottan elítélte a támadást, és miként korábban Vlagyimir Putyin nevében a Kreml szóvivője, ő is agressziónak nevezte. Kijelentette: Moszkva magyarázatot fog követelni Washingtontól a történtek miatt. A támadás az Irak elleni 2003-as nyugati offenzívára emlékezteti. Elmondta, nincs tudomása arról, hogy orosz katonák sérültek volna meg a támadásban.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Moszkva felfüggeszti a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát. Oroszország emellett kérte, hogy az incidens miatt hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.

Az orosz külügyminisztérium álláspontja szerint a Szíria elleni amerikai katonai akció célja, hogy elterelje a figyelmet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció által ostromlott – részben az Iszlám Állam terrorszervezet által megszállva tartott – iraki Moszulban kialakult humanitárius katasztrófáról.

Kapcsolódó cikkeink:

A tárca közleménye szerint minden szakember számára „nyilvánvaló”, hogy a manőverező repülőgépekkel végrehajtott csapást előre eltervezték, még a szíriai Idlíb tartománybeli „események” előtt döntöttek róla, és a gáztámadás csak ürügyül szolgált az erődemonstrációhoz.

„Helyre kell állítanunk a párbeszédet”

Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke mindemellett úgy vélekedett, hogy a szíriai incidens nem hiúsítja meg Rex Tillerson amerikai külügyminiszter jövő hétre tervezett moszkvai látogatását. „Helyre kell állítanunk a párbeszédet. Fogadnunk kell Tillersont. Eszmecserét kell folytatnunk, és észhez kell térítenünk Washingtont” – mondta a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak.

Marija Zaharova, a külügyi tárca szóvivője azt hangoztatta, hogy a Szíria elleni támadásnak „nyilvánvalóan” amerikai belpolitikai indítéka volt. Mint mondta, Washington a kiélezett elnökválasztási kampány után még nem alakította ki külpolitikai koncepcióját, amit a szóvivő összefüggésbe hozott azzal, hogy az Egyesült Államok több politikai intézménye „a legnagyobb mértékben akadályozza” az új kormányzat munkáját.

Úgy vélekedett, hogy a Szíriára mért csapáshoz hasonló önérvényesítő lépések nélkülözik a logikát, értelmetlenek, veszélyesek és akadályozzák a nemzetközi terrorizmus elleni közös harcot, amelynek nincs alternatívája.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »