Négy várost evakuálnak Szíriában

A szíriai háborúban szemben álló felek között megállapodás született arról, hogy kiürítenek két síiták lakta, de a felkelők által körülvett várost cserébe két szunniták lakta, de a hadsereg által fenyegetett település evakuálásáért – közölte szerdán egy kormánypárti forrás és egy aktivistahálózat.

A megállapodás az északnyugati Idlíb tartományban található, síiták lakta Fúa és Kefraja, valamint a Damaszkusz tartományban, a libanoni határ közelében található, szunnita Zabadáni és Madája településekre vonatkozik.

A szíriai kormány az orosz és az iráni katonai segítséggel a háta mögött már számos olyan megállapodást kötött a szunnita felkelőkkel, miszerint biztonságban elvonulhatnak a török határ menti területekre, amelyek már amúgy is saját erőik kezén vannak – jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.

A felkelők szerint Damaszkusz részéről ez a fajta erőszakos lakosságcsere szándékos, mert távol akarja tudni őket a nagyobb nyugat-szíriai városoktól, ahol Bassár el-Aszad elnök hátországa kiépült a háború elmúlt hat évében.

„Ez egy felekezeti alapú lakosságcsere, az eddigi legnagyobb, és a szunnita Madája lakosainak nagyon nem tetszik, noha a felkelők Idlíb tartomány északnyugati részén már aláírták” – jelentette ki Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű aktivistahálózat vezetője. Becslése szerint a városok kiürítését két hónap alatt tervezik elvégezni.

A megállapodás része egy már elkezdődött tűzszünet is, amely a Damaszkusztól délre lévő területekre vonatkozik, ezenkívül segélyek eljuttatása a rászorulóknak, valamint 1500 olyan ember szabadon engedése, akit a kormányerők bebörtönöztek Bassár el-Aszad elleni lázadásuk miatt – mondta az OSDH vezetője, aki szerint a megállapodást Irán és a felkelőket támogató Katar kezdeményezte.

A meg nem nevezett kormányzati forrás pedig arról számolt be, hogy a kedd esti megállapodás végrehajtását április 4-én kezdik el: 16 ezer ember hagyja el Fúát és Kefraját a zabadáni és a madájai felkelők elvonulásáért cserébe. A szíriai fegyveres ellenzék részéről egyelőre senki nem nyilatkozott a megállapodással kapcsolatban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »