Tovább fokozódik a feszültség a Koreai-félszigeten

Újabb évenkénti közös hadgyakorlatba kezdett hétfőn az Egyesült Államok és Dél-Korea, miközben Észak-Korea ballisztikus rakétatesztjei miatt nagy a feszültség a Koreai-félszigeten.

A kéthetes, Key Resolve műveleti néven futó gyakorlatozás célja, hogy visszatartsa Phenjant a további provokációktól. Észak-Korea négy ballisztikus rakétát lőtt ki Japán irányába március 6-án, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.

A szövetségesek ezzel egy időben más hadgyakorlatokat is folytatnak, köztük a Foal Eagle nevűt, amely március 1-jén kezdődött, és április végéig tart. A terepgyakorlaton a két ország szárazföldi hadserege, légiereje és haditengerészete vesz részt, és az egyik legnagyobb a maga nemében a világon. Az idei hadgyakorlathoz hasonló méretűre még nem volt példa a Foal Eagle több éves történetében.

Észak-Korea többször kifogásolta a közös hadgyakorlatokat, amelyeket a megszállás előkészítésének tart, és katonai válaszlépéssel fenyegetett. Szöul és Washington minden alkalommal jelezte, hogy a műveletek kizárólag a védekezésre összpontosítanak.

Eközben a dél-koreai légierő hétfőn közölte, hogy pénteken egyhetes hadgyakorlatot kezdett 50 vadászgép és a légierő 15 egysége 500 tagjának részvételével Soaring Eagle néven. A dél-koreai légierő 2008 óta évente kétszer tartja meg ezt a hadgyakorlatot. A művelet célja, hogy a légierő jártasságot szerezzen ellenséges rakéták kiiktatásában, valamint az ellenség létfontosságú katonai létesítményeinek megsemmisítésében.

Emellett a dél-koreai és az amerikai erők szimulációs rakétaelhárító gyakorlatokat is folytatnak majd. Ennek célja a THAAD típusú rakétavédelmi rendszer kezelésének megismerése, amelyet az Egyesült Államok a Szöultól 300 kilométerre lévő Szongdzsuba telepít.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Kyodo/Yonhap

Felkapott hírek

Friss hírek