Okostévékkel figyelt a CIA a Wikileaks új információi szerint

Meghackelt, internetkapcsolattal rendelkező Samsung okostévéket használhatott mikrofonként egyes lehallgatásaihoz az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a WikiLeaks kiszivárogtató portál által frissen közzétett dokumentumok szerint.

Az ügynökség kibernetikai hírszerzéséről szóló, több ezer dokumentum egyike arról ír, hogy a CIA a brit titkosszolgálattal, az MI5-val együttműködve kifejlesztett egy Síró angyal névre keresztelt programot, amelynek segítségével a tévékészülék mikrofonja hangfelvétel céljából hozzáférhetővé válik a hackerek számára akkor is, ha az látszólag ki van kapcsolva.

A kémprogrammal megfertőzött tévé tulajdonosa csak hiszi, hogy készüléke kikapcsol, amikor megnyomja a piros gombot – írta a Business Insider német tulajdonú, amerikai híroldal a WikiLeaks leleplezést kísérő, a sajtónak szánt üzenetére hivatkozva.

„A hamis kikapcsolt üzemmódban a televíziókészülék poloskaként működik, és minden, a szobában elhangzó beszélgetést felvesz, majd az interneten át továbbítja azokat egy titkos CIA-szerverre” – folytatta a híroldal.

A Samsung egyelőre nem válaszolt a Business Insidernek a kiszivárogtatás valóságtartalmát firtató kérdésére, de a nemzetközi vállalat 2015-ös adatvédelmi szabályzatában már figyelmeztette a fogyasztókat a beépített mikrofonokkal felszerelt okostelevíziók hátulütőire.

Ha a fenti információ a többivel együtt valós, a dokumentumok páratlan betekintést nyújthatnak az amerikai hírszerzés működésébe. Az anyagok állítólag a CIA Langleyben működő Kibernetikai Hírszerzési Központjából származnak, és egy ottani, elszigetelt, magas biztonsági fokozatú hálózatból kerültek illetéktelen kezekbe.

A WikiLeaks további hat adag dokumentum közzétételét ígérte Vault 7 összefoglaló néven. A kiszivárogtatások első csomagjában arról is szó esik, hogy a CIA hasznot húzott egyes okostelefonokra telepített szoftverek nyilvánosságra nem hozott hibáiból. Az információk szerint az Apple és az androidos okostelefonok teljes kódolási folyamata is kikerülhető a Signal, a WhatsApp és a Telegram nevű népszerű szolgáltatások esetében.

A WikiLeaks úgy tudja, hogy a kormány szolgálatában álló hackerek könnyedén hozzáférhetnek az okostelefonokhoz, ahonnan még az adatok titkosítása előtt lefölözhetik a szükséges információkat – írta szerdai számában a The New York Times című amerikai napilap.

Hivatalos körök egyelőre nem erősítették meg a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott információk valódiságát.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »