Egyre csak fogy Ukrajna területe, dollármilliárdokat bukik az ország

Olekszandr Zaharcsenko, a donyecki oroszbarát szakadárok vezetője pénteken bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot a felkelők ellenőrzése alatt lévő terület és Ukrajna többi része között, miután a kijevi kormány nem tett eleget a vasúti blokád felszámolását célzó korábbi ultimátumának.

Egy független ukrán képviselőkből és veteránokból álló csoport blokád alá vette a lázadók kezén lévő területekről induló teherszállítmányokat. Az akció mindkét félnek súlyos gazdasági nehézségeket okoz, miután a szén- és acéltermelőket, a kelet-ukrajnai szakadár területek fő munkaadóit is érinti.

„Mostantól minden kapcsolatot megszakítunk Ukrajnával” – jelentette ki Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott „Donyecki Népköztársaság” vezetője a DAN szakadár hírportál szerint.

„Nekünk nincs szükségünk Ukrajnára, hogy fennmaradjunk és normális életet éljünk. Nekik van szükségük ránk” – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A lázadók kezén lévő terület a szénben gazdag Donyec-medencének csak egy kis részét teszi ki, de ott bányásszák az ukrajnai hőerőművek üzemeltetéséhez szükséges antracitot.

A legutóbbi fejlemények rávilágítanak a két fél közötti bonyolult gazdasági kapcsolatokra, és új szakaszát jelentik az időről időre erőszakba forduló konfliktusnak, amelyben az elmúlt három évben több mint tízezren haltak meg – mutatott rá a brit hírügynökség. Az ukrán hatóságok figyelmeztettek, hogy jelentős áramkimaradások várhatók, és a 2 milliárd dollárt is elérheti az export elmaradásából származó veszteség, ha nem indulnak újra a teherszállítmányok a szakadár területről.

Tárgyalni akarnak az ukránbarát aktivistákkal, hogy hagyjanak fel a blokáddal, de nem szándékoznak erőszakkal eltávolítani a Donyeck és Luhanszk megyei vasútvonalakon felállított táboraikat.

Az aktivisták azzal érvelnek, hogy a kereskedelem csak az oligarchákat gazdagítja, és tovább szítja a 2014 áprilisában, az oroszbarát Viktor Janukovics elnök megbuktatásával kirobbant konfliktust. Pénteken bejelentették, hogy a blokádot ki akarják terjeszteni egyes, a szakadár területekről és Oroszországból Ukrajnába vezető utak forgalmára is.

Az aktivisták Oroszországot tekintik a fő ellenfélnek, amiért szerintük katonákkal és fegyverekkel támogatja a szakadárokat.

„Oroszország megszállta a területünket, és az a célunk, hogy valamennyi határátkelőt lezárjuk” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Anatolij Vinohrodszkij, a blokád koordinátora. Arra nem tért ki, mikorra tervezik a blokád kiterjesztését.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »