A kilépés körvonalazódásával a britek elkezdtek aggódni a gazdaságukért

A briteket mostanra jobban aggasztja a gazdaság helyzete, mint a bevándorlás vagy a terrorizmus – derül ki egy kedden közzétett felmérés eredményéből.

A Reuters brit hírügynökség értékelése szerint ez annak a jele, az emberek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Királyság el fogja hagyni az Európai Uniót.

A Nielsen felmérése azt mutatja, hogy a britek 28 százaléka nevezte meg a gazdaságot az őket leginkább aggasztó két dolog között; 12 százalékponttal többen, mint egy évvel ezelőtt. A bevándorlást és a terrorizmust a válaszadók 20-20 százaléka említette a két legaggasztóbb dolog között, ami 2 illetve 12 százalékpontos csökkenés 2015 végéhez képest.

A brit kormány bejelentette, hogy az uniós kilépéssel együtt az Egyesült Királyság az egységes piacról is távozik, sőt, Theresa May arra az esetre, ha az EU nem lenne elég engedékeny a kilépési tárgyalásokon, büntetővámok kivetését is belengette. A brit Nielsen vezetője pedig úgy véli, emiatt egyre többen aggódnak amiatt, hogy munkahelyek fognak megszűnni. A Brexit másik, szintén kellemetlen hatása lehet, hogy túlságosan is lecsökken a külföldi munkaerő beáramlása, így azokra az állásokra nehezebb lesz munkásokat találni, amelyeket eddig jellemzően külföldi, főleg kelet-európai állampolgárok töltöttek be.

A problémát a legszemléletesebben Minnette Batters, a brit mezőgazdasági termelők szövetségének alelnöke fogalmazta meg a BBC rádióban: “a földeken fog elrohadni a termés”, ha nem lesz, aki betakarítsa.

Egy másik felmérés viszont januárban azt mutatta, a britek számára fontosabb, hogy az ország ellenőrizni tudja a bevándorlást, mint a szabadkereskedelem az Európai Unió többi országával.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

dollar-1294275_960_720

Célegyenesben Trump adóreformja

Az amerikai kongresszus vezető republikánus politikusai nyilvánosságra hozták pénteken a jelentős adócsökkentéseket előirányzó reformtervük végleges változatát, és megszerezték két, ingadozó szenátor támogatását is, ami kulcsfontosságú a jövő hét elején szavazásra kerülő reformcsomag elfogadásához.

Read More »