Megegyeztek Görögország nemzetközi hitelezői

Görögország és az eurócsoport pénzügyminiszterei kompromisszumos megoldást találtak a nemzetközi hitelezőkkel megrekedt tárgyalások folytatása érdekében, ennek köszönhetően a hitelező intézmények szakértői visszatérhetnek Athénba, hogy áttekinthessék az elért eredményeket a makrogazdasági kiigazítási program lezárása érdekében – jelentette ki Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke a brüsszeli tanácsülést követően hétfőn.

Dijsselbloem elmondta, a megállapodás értelmében a szakértők a görög hatóságokkal egy kiegészítő csomag megvalósításán fognak együttműködni a strukturális reformok, az adó- és nyugdíjrendszer, valamint a munkaerőpiaci szabályozás előrehaladása érdekében. A megállapodás megnyitja az utat a következő hitelkeret lehívása előtt – emelte ki.

Elmondta azt is, hogy a görög gazdasági reformprogramban elért előrelépés érdekében Görögország olyan, a folyamatot felfüggesztő feltételeket is elfogadott, amelyek automatikusan életbe lépnek akkor, ha Athén nem tesz eleget a költségvetési céloknak. „Fontos lenne a megegyezés létrejötte az adósságrendezés következő lépéséről stabilitási és bizalmi okokból egyaránt” – tette hozzá.

A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A legutóbbi, jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben állapodott meg a hitelezőkkel és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát.

A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2015 augusztusában indult el és a tervek szerint 2018. augusztus 20-ig tart. A program keretében nyújtott legfeljebb 86 milliárd euró (egy euró mintegy 310 forint) összegű pénzügyi támogatást az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) biztosítja.

A pénzügyi támogatás folyósításának feltételei között szerepel több olyan intézkedés és reform, amelyek végrehajtására Görögország kötelezettséget vállalt a jelenlegi gazdasági kihívásoknak való megfelelés érdekében. A program általános célja annak biztosítása, hogy Görögország fenntartható növekedési pályára térjen vissza.

Görögországnak középtávon a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékának megfelelő elsődleges költségvetési többletet kell megcéloznia. Ezt elsősorban a költségvetési reformok, valamint az adókijátszás elleni küzdelem és ezzel egyidejűleg a kiszolgáltatott csoportok megfelelő védelme révén kell megvalósítania.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is nyilatkozott az ügy kapcsán

Schäuble úgy vélekedett, hogy a tanácskozás eredményeképpen a reformokat ellenőrző szakértők csoportja azzal térhet vissza Athénba, hogy áttekintse az eredményeket a felülvizsgálat lezárása érdekében.

Hozzátette, bízik abban, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is részt kíván venni a görög adósságrendezésben annak ellenére, hogy nem teljesen ért egyet az eurócsoporttal az adósságcsökkentést és a költségvetési célokat illetően.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »