Berlinnek sem tetszik a szakadár okiratok elfogadása

Ellentétes a kelet-ukrajnai válság békés rendezésére kidolgozott minszki megállapodás céljával és szellemiségével, hogy Oroszország hivatalos okmánynak tekinti a szakadárok által kiadott igazolványokat – figyelmeztettek hétfőn a német kormány szóvivői.

Martin Schäfer külügyi szóvivő kiemelte, hogy a minszki megállapodás Ukrajna állami szuverenitásának teljes körű helyreállítására irányul, amivel nem fér össze, hogy Oroszország útlevélként fogadja el a donyecki és luhanszki szakadárok által kiadott iratokat, hiszen úti okmányt csak állami intézmény adhat állampolgároknak.

„A német útleveleket sem Berlin tartomány, vagy egy bajor község állítja ki” – jegyezte meg Schäfer a berlini kormányszóvivői tájékoztatón.

Angela Merkel kancellár szóvivője, Steffen Seibert hozzátette, hogy a donyecki és luhanszki, önhatalmúlag kikiáltott, úgynevezett népköztársaságok iratainak elfogadása Oroszországban aláássa Ukrajna egységét, szöges ellentétben áll a minszki megállapodással, és ezért teljességgel elfogadhatatlan.

Kiemelte: a német kormány a konfliktus valamennyi résztvevőjét felszólítja, hogy tartsa be a hétvégén a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) kötött fegyvernyugvási megállapodást. Hozzátette: a válsággócban élő civil lakosság súlyos helyzetének javításához az is szükséges, hogy azonnal oldják fel a Donyec-medencébe vezető vasútvonalak blokádját.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton aláírt rendeletének értelmében a kelet-ukrajnai válságövezet lakói vízum nélkül, a szakadár területek hatóságai által kiállított személyazonosító igazolványok birtokában szabadon utazhatnak Oroszország területére, vállalhatnak munkát és végezhetnek tanulmányokat.

Forrás: MTI

Friss hírek