Stratégiát váltott Putyin, gyakorlatilag újabb két tartományt bukott Ukrajna

A müncheni biztonsági konferencián ugyan megállapodás született a nehézfegyverek visszavonásáról, de ezzel egyidőben Putyin egy olyan rendeletet írt alá, mely legitimizálja az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok hatóságai által kiállított okiratokat, amivel a területek lakói szabadon utazhatnak Oroszország területére, munkát vállalhatnak és tanulhatnak is ott.

Megállapodás született a Moszkva által támogatott szakadárok és Ukrajna között egy február 20-tól induló kelet-ukrajnai tűzszünetről – erről tájékoztatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián, miután ukrán, német és francia kollégáival egyeztetett.

„Február 20-án életbe lép a fegyvernyugvási megállapodás és a nehézfegyverek frontvonalról történő visszavonása. Aktívan támogattuk ezt a döntést, és világosan kifejeztük meggyőződésünket, hogy ezúttal nincs helye hibának” – mondta Lavrov újságíróknak.

Az orosz külügyminiszter szerint kisebb előrelépés történt a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére életre hívott, a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoportnak alárendelt, humanitárius kérdésekkel foglalkozó munkacsoportban is, így a konfliktus szereplői egyeztették az általuk fogva tartottak listáit, egy későbbi fogolycsere reményében. Moszkva úgy látja, hogy a felek meg fognak tudni állapodni a kérdésben – tette hozzá.

Értesülések szerint az Ukrajna, Németország, Franciaország és Oroszország részvételével, úgynevezett normandiai formátumban tartott tanácskozáson egyeztettek arról is, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek lehetővé kell tenni a tűzszünet és a fegyverrendszerek kivonásának ellenőrzését is, a Vöröskereszt pedig humanitárius hozzáférést kapna a válságövezethez.

Sigmar Gabriel, a német külügyi tárca vezetője szerint a külügyminiszterek néhány héten belül ismét összeülnek, hogy a konfliktus rendezéséről egyeztessenek.

A moszkvai Kreml közben bejelentette, hogy Oroszország átmenetileg elismeri a kelet-ukrajnai szakadár területek polgári hatóságai által kiállított hivatalos iratokat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton aláírt rendeletének értelmében a kelet-ukrajnai válságövezet lakói vízum nélkül, a szakadár területek hatóságai által kiállított személyazonosító igazolványok birtokában szabadon utazhatnak Oroszország területére, emellett munkát vállalhatnak, és tanulhatnak is ott.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A Kreml honlapján közzétett rendelet szerint az orosz hatóságok időlegesen elismerik a többi között azokat a diplomákat és okleveleket, születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatokat, valamint járműrendszámokat, amelyeket az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok hatóságai állították ki a területükön lakók számára.

A Kreml közölte: a rendelet a kelet-ukrajnai helyzet minszki békemegállapodások alapján történő politikai rendezéséig marad hatályban.

„Ez számomra újabb bizonyíték az orosz megszállásra, illetve Moszkva nemzetközi jogsértésére” – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök Münchenben, az orosz elnök rendeletére reagálva.

Az Unian ukrán hírügynökség beszámolója szerint Porosenko nagyon szimbolikusnak nevezte, hogy mindez cinikus módon, a müncheni biztonsági konferencia idején történt. Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetvédelmi és biztonsági tanács (RNBO) vezetője szerint „ez az intézkedés teljesen semmibe veszi a minszki folyamatot”.

Ihor Plotnyickij luhanszki vezető ugyanakkor üdvözölte Putyin döntését, és elmondta, hogy hisz Luhanszk és Oroszország elválaszthatatlan jövőjében.

Franc Klincevics orosz szenátor, az orosz felsőház védelmi bizottságának első elnökhelyettese szerint Putyin rendelete válasz a Donyec-medence ellen érvényben lévő teljes ukrán blokádra. Moszkvai nyilatkozatában Klincevics azt hangoztatta, hogy ez nem politikai, hanem tisztán humanitárius lépés volt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »