Megkezdődött az amerikai külügyminisztérium átszervezése

Átszervezések kezdődtek az amerikai külügyminisztériumban az Európában tárgyaló Rex Tillerson miniszter távollétében. Pénteken sokakkal közölték, hogy már nem tartanak igényt a munkájukra.

A CNN és a CBS televízió híradója is arról számolt be, hogy a minisztérium hetedik emeletén – ahol a menedzsmentért felelős külügyminiszter-helyettes munkatársainak és a tanácsosoknak az irodái vannak -, a munkatársak többségével közölték: munkájukra nem tartanak igényt. A változás több mint kéttucatnyi alkalmazottat érint, a munkatársak egy részét elbocsátják, mások új munkaterületre kerülhetnek.

Mivel Donald Trump elnök első intézkedése az volt, hogy felvételi tilalmat rendelt el a szövetségi hivatalokban, az elbocsátottak munkaerejét belső forrásokból pótolják. A CNN hírtelevízió ezzel kapcsolatban megjegyezte: sok karrierdiplomata is elismeri, hogy a minisztériumban felduzzasztott a létszám, és túl nagy a bürokrácia. A hírcsatorna ugyanakkor idéz olyan, meg nem nevezett külügyi munkatársakat is, akik szerint politikai indíttatású tisztogatásról van szó.

A munkatársaknak tartott bemutatkozó beszédében Rex Tillerson azt ígérte, hogy megreformálja a minisztériumot, hatékonyabbá teszi a működését.

„Változtatni csak a változás kedvéért nem érdemes, az a kívánttal ellentétes hatást érne el, és ez soha nem is lesz az én álláspontom, de a nem hatékony hagyományokat nem tarthatjuk fenn” – fogalmazott akkor az amerikai diplomácia új irányítója.

Közben elemzők arra gyanakszanak, hogy a külpolitika irányításának súlypontja a Fehér Házba kerül. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök e heti tárgyalásain a Fehér Házban például egyetlen külügyi tisztségviselő sem vett részt. A CBS televíziónak küldött közleményében a Fehér Ház arra hivatkozott, hogy a Trump-Netanjahu találkozón így lehetővé vált a személyesebb hangú megbeszélés.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »