Az ENSZ-be is megérkeztek Trump új elképzelései

Mélyreható vizsgálatot kezdeményezett Nikki Haley új amerikai ENSZ-nagykövet annak feltárására, hogy hogyan lehetne csökkenteni az ENSZ kéksisakos, békefenntartó misszióinak számát – tudatták helyi idő szerint szombaton nevük mellőzését kérő ENSZ-diplomaták New Yorkban.

Az Egyesült Államok állja a legnagyobb részét a világszervezet költségvetésének, a Trump-kormány pedig jelentősen szeretné csökkenteni hozzájárulását az ENSZ büdzséjéhez. Haley hivatalba lépésekor közölte, hogy Washington szeretné megreformálni az ENSZ működését és eltüntetni az elavult műveleteket.

Diplomaták szerint Haley ennek keretében rendelte el a világban működő 16 békefenntartó misszió átvilágítását, mert „viszonylag szkeptikus” a hatékonyságukkal kapcsolatban.

„Az a feladat, hogy bemenjünk, békét teremtsünk és távozzunk” – foglalta össze még szenátusi meghallgatásán az ENSZ-missziókkal kapcsolatos elvárásait Nikki Haley.

A világszervezet kéksisakosai között nagyon kevés az amerikai katona, de a költségek legnagyobb részét az Egyesült Államok állja. Az összes békefenntartó misszió büdzséjének 29 százalékát Washington finanszírozza, ami idén 7,9 milliárd dollárt jelent majd. Haley már korábban jelezte, hogy ezt 25 százalék alá szeretné szorítani, s jó lenne, ha más országok nagyobb mértékben hozzájárulnának a költségekhez.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában dolgozó, név nélkül nyilatkozó diplomaták azt mondták: egyelőre nem készült lista, de leginkább a Haitin és a Libériában működő békefenntartó missziókat fenyegeti a gyors megszűnés veszélye. Megjegyezték azt is, hogy több misszió politikailag bonyolult környezetben működik, de például sem Cipruson, sem Koszovóban, sem Haitin nem fenyeget közvetlen fegyveres konfliktus.

Egyes elemzők szerint viszont Afrikában, ahol a 16 békefenntartó ENSZ-misszió közül kilenc működik, súlyos következményei lehetnek annak, ha csökken a kéksisakosok létszáma – ráadásul, ha az amerikai hozzájárulás csökken, az tovább növelheti a jelenleg második legnagyobb befizető, Kína befolyását a kontinensen.

Forrás: MTI/AFP

 

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »