Csalás és korrupció miatt nyomozás indul Netanjahu ellen

Rendőrségi nyomozást rendelt el Izraelben Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen Aviháj Mendelblit államügyész, s a közeli napokban eskü alatt kihallgatják a kormányfőt – jelentette szerda este a tízes tévécsatorna híradása.

Az izraeli miniszterelnököt két ügyben vádolják korrupcióval és csalással, ezek részleteit egyelőre nem hozta nyilvánosságra az izraeli média. A tízes tévé szerint az egyik ügy súlyosnak tekinthető, és bizonyítékok szólnak Netanjahu ellen.

Aviháj Mendelblit főügyész már hónapokkal ezelőtt felkérte a rendőrséget a miniszterelnök gyanús ügyeiben vizsgálat indítására, de a helyi média szerint a Netanjahu által kinevezett főügyész erősen korlátozta a rendőrséget munkájában, s meghatározta, hogy milyen szálakon haladhatnak, kiket, és miről hallgathatnak ki. Az utóbbi időben azonban a rendőrség birtokába került újabb információk nyomán mégis engedélyezték bűnügyi nyomozás megindítását, amelynek keretében eskü alatt, várhatóan már a közeli napokban kihallgatják a kormányfőt.

A két ügyről egyelőre nem lehet részleteket tudni, de valószínű, hogy  újonnan felszínre került esetekről van szó, melyekkel eddig nem foglalkozott az izraeli média. A rendőrség képviselői szerint a nyomozás több hónapos késleltetése egyértelműen indokolatlan volt, és a tévécsatorna szerint erről majd magyarázatot kell adnia az államügyésznek.

Ehud Olmert, Izrael előző kormányfője jelenleg börtönbüntetését tölti, amelyet korrupciós ügyek miatt mért rá az izraeli bíróság, miután sikerült rábizonyítani hatvanezer sékel csúszópénz elfogadását még miniszterelnöksége előtti politikusi időszakából.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: a Munkáspárt mozgolódik, Theresa May mindent kizár

Nagy többséggel jóváhagyták kedden a brit Munkáspárt kongresszusán a párt Brexit-stratégiáját, amely nyitva hagyja az újabb népszavazás lehetőségét is, Theresa May pedig megismételte azt a sokszor hangoztatott nézetét, hogy egy esetleges rossz megállapodásnál az is jobb, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az EU-ból. A határkérdés azonban így sem oldódik meg.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás