Kezet nyújtott riválisainak a francia jobboldal elnökjelöltje

Átvette a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak irányítását kedden Francois Fillon, akit két nappal korábban választottak meg a francia jobboldali elnökjelöltjévé. Fillon egyből átszervezte a Köztársaságiak vezetőségét is.

A jobboldali előválasztást megszervező ellenzéki párt szabályzatában kimondta, hogy a megválasztott államfőjelölt határozhat az új vezetésről. Francois Fillon úgy döntött: megtartja önmaga számára a pártelnökséget, az előválasztáson Nicolas Sarkozy volt államfőt támogató Laurent Wauquiez eddigi ügyvezető elnököt pedig alelnökének nevezte ki. A párt tényleges irányítását és a jövő évi elnökválasztásra történő felkészítését Fillon az egyik leghívebb politikustársára, Bernard Accoyer-ra, a nemzetgyűlés korábbi elnökére bízta, aki mostantól a párt főtitkára. A jobboldali elnökjelölt egy politikai bizottságot is kinevezett, amelyben az előválasztáson részt vett hét jelölt támogatói kaptak helyet.

“Bárkire is szavaztak az előválasztásokon, a szlogenem egyszerű: mostantól együtt vagyunk mind. Én megyek a frontra, és azt kérem, hogy álljanak be mögém” – mondta Francois Fillon a jobboldali képviselők előtt.

Nicolas Sarkozy egykori kormányfőjét (2007-2012) a hét végén nagy meglepetésre a szavazatok két harmadával választották meg államfőjelöltnek a jobboldali választók. A hét jelölt közül Francois Fillon számított a leginkább konzervatív értékrendű politikusnak, a kampányát pedig egy liberális gazdasági megszorító csomagra építette fel.

Jövő májusban – a kormányzásban meggyengült és népszerűtlenné vált baloldal széttagozódása miatt – jó eséllyel a jobboldali jelölt mérkőzhet meg az elnöki címért, mégpedig minden bizonnyal a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel, s jelenleg valamennyi felmérés Fillon győzelmét jósolja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Már nincs idő a Brexit előtt tető alá hozni a japán-brit megállapodást

A brit külkereskedelmi miniszter szerint most már nincs idő arra, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének időpontjáig külön kétoldalú folytatólagossági kereskedelmi szerződést kössön Japánnal. A szerződés célja az lenne, hogy a két ország a jelenlegivel azonos feltételekkel kereskedhessen egymással, akkor is, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.

Read More »

Brexit: meredek áremelkedéstől tart a kiskereskedelmi szektor

Élelmiszerhiány és a hirtelen megjelenő magas vámok miatt meredek áremelkedések kockázatával járna, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül távozna az Európai Unióból - áll a brit, az észak-írországi és az írországi kiskereskedelmi szektor szakmai szervezeteinek csütörtökön ismertetett közös felhívásában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás