A vártnál gyorsabban halad Moszul visszafoglalása

Egy iraki elit hadsereg és egy kurd harcos csoport csütörtökön újra támadásba lendült, hogy kimozdítsák az Iszlám Állam fegyvereseit a Moszult körülvevő falvakból. A támadásban légi támogatást kaptak az USA által vezetett koalíciótól.

A támadás helyi idő szerint reggel 6:00-kor indult és egy csoport falura irányult mintegy 20 km-re északra és keletre Moszultól, miközben a helikopterek a levegőben repültek a fejük fölött – olvasható a Reuters cikkében.

  • Előzmények:
Az iraki kormány hétfőn jelentette be, hogy offenzívát indít Moszulban, az ország második legnagyobb városában, két évvel azután, hogy a várost dzsihadista fegyveresek foglalták el.

Négy nappal az ostrom indítása után az amerikaiak által támogatott kormány- és a kurd (pesmerga) harcosok folyamatosan szerzik vissza a Moszul körüli területeket, mielőtt magát a várost is megtámadnák. Várhatóan a város visszaszerzése Irak egyik legnagyobb csatája lesz a 2003-as amerikai benyomulás után.

A kurd katonai vezetés szerint a csütörtöki támadásnak az a célja, hogy kiürítsék a közelben lévő falvakat és biztonságos stratégiai irányítást szerezzenek a területen, ezzel is korlátozva az IÁ mozgásterét.

Több tucat gépfegyverekkel felszerelt fekete Humvee az elit terrorizmusellenes szolgálattól indult el Bartella irányában, a fő támadási célpont felé a keleti fronton – írták a Reuters helyszínen lévő riporterei. Valószínűleg égő olajtól származó, fekete gomolygó füst látható a falvak felől, ezzel a taktikával próbálják a harcosok akadályozni a légi felügyeletet.

Az északi fronton a kurd harcosok gépfegyverrel lelőttek egy drónt, amely a néhány kilométerre lévő Iszlám Állam területéről érkezett, Nawaran falu felől. Még nem világos, hogy a drón robbanóanyagot szállított vagy felderítésen volt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Haider al-Abadi miniszterelnök csütörtöki nyilatkozatában elmondta, hogy az iraki erők a vártnál gyorsabban haladnak Moszul irányába, illetve a koordináció és együttműködés a síita milícia és a kurd harcosok között megmutatta Irak egységét.

A miniszterelnök egy videós konferenciahívás keretében azt mondta, hogy teljes erőbedobással dolgoznak humanitárius folyosók létrehozásán, hogy a még városban élő körülbelül 1,5 millió lakos elhagyhassa a helyszínt.

Eközben közel-keleti és nyugati országok külügyminiszterei és magas rangú diplomatái Párizsban találkoztak, hogy megvitassák, hogyan lehet majd helyreállítani a békét és a stabilitást Moszulban, miután kiűzik az IÁ fegyvereseit.

A találkozó egyik célja, hogy összeállítsanak egy útmutatót a város adminisztrálására az IÁ távozása után, ugyanakkor a polgári lakosság védelme, illetve támogatás nyújtása is beszédtéma lesz.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »