Orosz légvédelmi rendszer kerülhet a NATO-tag Törökországba

Törökország fontolóra veszi Oroszország nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer kiépítésére vonatkozó ajánlatát – közölte kedden az NTV török hírtelevízió a török külügyminisztériumra hivatkozva.

Ankara közel egy évvel ezelőtt visszamondta a légvédelmi rakétarendszerre kiírt és 2013-ban nyertesnek nyilvánított kínai pályázatot. A török légvédelmi rendszer kiépítésére korábban az Egyesült Államok és európai országok is nyújtottak már be ajánlatot, és a kínaiak győzelmét felháborodással fogadták, mondván: Törökország NATO-tagállam, így haditechnikájának összeilleszthetőnek kell lennie a többi tagállam felszerelésével.

Ez a kérdés most újra előtérbe kerülhet, Recep Tayyip Erdogan török, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök az augusztusi látványos kibékülésük után újabb jelét adták annak, hogy jóval szorosabbra fűzik az orosz-török kapcsolatokat.

Hétfői isztambuli találkozójukon egyetértettek abban, hogy ismét erős gazdasági kapcsolatokat szeretnének kialakítani és az orosz államfő megjegyezte, hogy a védelmi iparban is kész együttműködni Törökországgal.

Az NTV kiemelte: Ankara légvédelem tekintetében nem akar függő helyzetbe kerülni, a technológiát akarja megvenni és a rendszert maga használni. A másik félnek először el kell fogadnia a feltételeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »