Oroszországot már nem érdekli a G8

Oroszország  a G20 csoportot előnyben részesíti a G8 csoporttal szemben, mert az előbbi összetétele jobban visszatükrözi a világ erőviszonyait az utóbbiénál – jelentette ki szerdán Vlagyivosztokban újságíróknak Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Peszkov a német külügyminiszter azon kijelentésére reagált, amely szerint Oroszországot csakis azzal a feltétellel lehetne visszafogadni a „nyolcak” közé, ha sikerülne jelentős haladást elérni a kelet-ukrajnai és a szíriai válság rendezésében. A német diplomácia vezetője úgy vélekedett, hogy a G8-ba való visszatérés kulcsa Moszkvánál van. Mint mondta, az ukrajnai és a szíriai válság azt bizonyítja, hogy Oroszországot nem lehet kizárni „a világ legnagyobb gazdaságainak szoros együttműködéséből”. Steinmeier korábban is beszélt már arról, hogy Oroszországot vissza kellene fogadni a „nyolcak” közé.

  • A G8 csoport
Az 1976-ban létrejött, fejlett ipari országokat tömörítő G7-csoport – Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Kanada – 1997-ben adta meg a tagságot Oroszországnak is, amelyet a Krím 2014-ben történt annektálása nyomán felfüggesztett.

Az 1999-ben megalakult G20 csoport a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet, amely a következő tanácskozását szombaton és vasárnap Kínában tartja majd. Peszkov kijelentette, hogy Oroszországot „jelen pillanatban teljesen kielégíti a húszas formátum”, amelyben jobban ki tudja bontakoztatni a potenciálját. Szavai szerint az ukrán ügyekben nem észlelhető haladás, mert Kijev részéről nem történt haladás a minszki megállapodások végrehajtásában.

  • A G20 csoport tagjai
Argentína, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Törökország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok, Európai Unió

A Kreml kedden közölte, hogy a hangcsoui G20-csúcson mégsem lesz orosz-német-francia csúcsszintű megbeszélés Ukrajna ügyében, ahogy azt korábban tervezték. Vlagyimir Putyin orosz elnök a találkozó alkalmából külön találkozik majd Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia államfővel, a tárgyalások témája azonban változatlanul Ukrajna lesz.

A G20-tanácskozáson az eredeti elképzelés szerint a „normandiai” négyes formációban – vagyis Petro Porosenko ukrán elnök részvételével – tartottak volna egyeztetést a Donyec-medencei válság megoldásáról, de az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat augusztus 10-én bejelentette, hogy a Krímben ukrán diverzánsakciókat akadályoztak meg, s ennek nyomán Putyin elnök lemondta a négyes csúcsot.

Putyin a hancsoui csúcson először találkozik majd Theresa May brit miniszterelnökkel, de megbeszélést folytat majd Recep Tayyip Erdogan török és Marurico Macri argentin elnökkel is, valamint részt vesz a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) vezetőinek nem hivatalos találkozásán. Az orosz elnököt külön fogadja majd Hszi Csin-ping kínai elnök és a jelek szerint előkészületben van egy kétoldalú találkozó Barack Obama amerikai elnökkel is.

Az orosz államfő a Vlagyivosztokban csütörtökön kezdődő, kétnapos Keleti Gazdasági Fórum alkalmából Pak Gun Hje dél-koreai elnökkel, illetve Abe Sindzó japán kormányfővel folytat majd megbeszélést.

Kapcsolódó cikkeink: 

A német külügyminiszter fokozatosan feloldaná az Oroszország elleni szankciókat

Látványos kibékülés Oroszország és Törökország között

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »