Franciaország légicsapásokat indít az Iszlám Állam ellen

Franciaország két légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai ellen a múlt héten legalább 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás óta – közölte hétfőn Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter.

A tárcavezető elmondása szerint folytatják az Iszlám Állam elleni hadműveletet Irakban és Szíriában. Francois Hollande államfő hivatalában harmadik alkalommal ült össze a testület a nizzai merénylet óta.

„Az erőink folytatják a légicsapásokat, tegnapelőtt is és ma éjjel is ezt tették, hozzájárulva a nemzetközi koalícióban az Iszlám Állam rákfenéjének végleges kiirtásához” – fogalmazott a védelmi miniszter, de nem jelölte meg a támadások pontos célpontjait.

Forrás: Reuters

Forrás: Reuters

A délkelet-franciaországi Nizzában csütörtök este a tunéziai Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy bérelt hűtőkocsival belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe, és közben lövéseket adott le a város tengerparti sétányán. A férfit a rendőrök lelőtték. A támadásban 84-en vesztették életüket, közülük legalább 17-en külföldi állampolgárok. A mintegy 300 sebesültből vasárnap még mindig 18-an voltak életveszélyes állapotban.

Forrás: Reuters

Forrás: Reuters

Jóllehet a titkosszolgálatok előtt korábban ismeretlen merénylő terrorkapcsoalatai eddig még nem tisztázottak, szombaton az Iszlám állam magára vállalta a támadást.

Hétfő reggel hatan voltak még őrizetben az üggyel kapcsolatban, köztük az a 38 éves albán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő szerezte be azt a 7,65-ös kaliberű pisztolyt a merénylőnek, aki ezzel többször adott le lövéseket a kiérkező rendőrökre, mielőtt végeztek volna vele. A hat gyanúsítottból hármat éjjel átszállítottak Párizsba, ahol a titkosszolgálati szervek hallgatják ki őket. Egyikük a kihallgatásán megemlítette, hogy az elkövető a közelmúltban fordult az iszlám radikalizmus felé, jóllehet a férfi korábban semmilyen érdeklődést nem mutatott a vallás iránt.

  • Cikkünk a témában

Forrás: MTI

Friss hírek

Pár nap és vége a kekva-alapítványoknak

A Miniszterelnökség tájékoztatta a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat arról, hogy feladataikat augusztus 31-től a magyar állam veszi át. A döntéssel véget ér a különleges kekva-státusz és az ehhez kapcsolódó állami vagyon feletti rendelkezés, illetve az állami finanszírozás.

Read More »
alveolashop.hu

A bőrápolás jövője (x)

Képzeld el, hogy a szépségápolás nem csupán a bőr felületének ápolásáról szól, hanem az egész embert érinti. A bőrápolás világa ma már új dimenziókba lépett, ahol a kozmetikai eljárások túlmutatnak a felszíni kezeléseken, és mélyebb összefüggéseket tárnak fel.

Read More »