A francia csapatok két hónapja avatkoztak be Maliban. Márciusban akartak kivonulni, a harcok azonban egyre hevesebbek és az áldozatok száma is nő.
Read More »Európán kívül
Újabb szankciókat fogadott el az ENSZ BT Észak-Korea ellen
Egyhangú szavazással újabb szankciókat fogadott el Észak-Korea ellen csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amiért a kommunista rendszer újabb nukleáris kísérli robbantást hajtott végre, megszegve a testület korábbi határozatait.
Read More ȃszak-Korea kiterjedt hadgyakorlatokba kezdett
Észak-Korea szokatlanul kiterjedt hadgyakorlatokba kezdett - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium csütörtökön, két nappal azután, hogy Phenjan azzal fenyegetőzött: felmondja a két ország közti 1953-as fegyverszünetet.
Read More »Kerry utolsó európai állomása: Törökország
John Kerry, amerikai külügyminiszter több fontos török vezetővel is tárgyalt Ankarában.
Read More »A Pentagonnak köze volt a titkos iraki kínzóközpontokhoz
Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter és David Petraeus tábornok, a CIA volt igazgatója is tudott az Irakban tevékenykedő vallási rendőrkommandókról, amelyek titkos börtönöket és kínzóközpontokat működtettek, hogy információkat csikarjanak ki a lázadókból - írta honlapján szerda este a The Guardian című londoni napilap.
Read More »Elfogadták Amerika legszigorúbb abortuszt korlátozó törvényét
Az Egyesült Államok legszigorúbb abortuszt korlátozó törvénytervezetét szentesítette szerdán Arkansas állam képviselőháza, amely terhesség 12. hete után az esetek többségében megtiltja a művi vetélés végrehajtását.
Read More »Szükségállapotot hirdettek a hóvihar miatt
Miközben Washingtont szerdán megkímélte a hóvihar, az amerikai fővárossal szomszédos Virginia állam kormányzója szükségállapotot hirdetett, mert a vihar miatt 123 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Read More »Védelmi témák Izrael és Amerika között
Chuck Hagel, újonnan kinevezett amerikai védelmi miniszter izraeli kollégájával tárgyalt.
Read More »Cserben hagyták bin Laden gyilkosát?
Öt év ingyenes egészségügyi ellátásra jogosult a Lövész, aki végzett bin Ladennel.
Read More »Átalakítják az egészségbiztosítási rendszert
Az amerikai tagállamok lehetőséget kaptak a Medicaid kiadásainak csökkentésére, hogy a stabilitás mellett tartalékoljanak a program várható bővítésére.
Read More »Új embereket hozott kabinetjébe Obama
Ismét bővülhet a második ciklusban felálló új kabinet. A Szenátus jóváhagyására váró jelölteket hétfőn nevezte meg az elnök.
Read More »Utolsó szakaszához ért a kínai hatalomátadás
Nagy elvárásokat fűznek a XII. kínai Országos Népi Kongresszhoz, amely az új vezetőréteg beiktatása mellett az égetően szükséges reformokról is dönthet.
Read More »Leleplezve, mégis töretlenül dolgoznak a kínai hackerek
Az Egyesült Államoknak sikerült felfedni kínai hackerek egy csoportját, azonban ők a nyilvánosság ellenére is tovább működnek.
Read More »Romney: „A szívem azt súgta, nyerni fogunk”
Mitt Romney nem hibáztatja magát a republikánusok kudarcáért a tavalyi elnökválasztáson, de nem vállalná újra, hogy elnökjelölt legyen.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.