Volodimir Zelenszkij államfő két újabb előterjesztésének napirendre tűzését utasította el az ukrán parlament kedden, köztük az elnök elleni esetleges vádemelés eljárását szabályozni hivatott törvényt. Zelenszkij adminisztrációja kénytelen egyelőre ezzel a parlamenttel együtt dolgozni, az előrehozott választások július 21-én lesznek.
Read More »Európai ügyek
Pénteken kezdődik az egyeztetés Juncker utódlásáról
A három legnagyobb európai pártcsaládot képviselő uniós tagállami kormányfők pénteken Brüsszelben egyeztetnek az Európai Bizottság következő elnökének személyéről - a mostani választási eredmény ismeretében azonban bonyolult lesz a tisztújítás, ugyanis legalább három frakcióra van szükség a többség eléréséhez.
Read More »Trump tiszteletére adott bankettet a brit uralkodó
A második világháború után kialakult nemzetközi intézményrendszer fontosságát hangsúlyozta a brit uralkodó az amerikai elnök tiszteletére adott hétfő esti díszvacsorán.
Read More »Az olasz miniszterelnök ultimátumot adott a kormánypártoknak
Az olasz miniszterelnök egyértelmű jelzést vár a két kormánypárttól, az Öt Csillag Mozgalomtól (M5S) és a Ligától, hogy akarják-e folytatni a közös munkát.
Read More »Megalakult a finn kormánykoalíció
Négy hétig tartó tárgyalásokat követően ötpárti kormánykoalíció megalakulását jelentették be Finnországban. A baloldali Szociáldemokrata Pártból (SPD), a liberális Centrum Pártból, a svéd ajkúakat képviselő Svéd Néppártból, a Zöldekből és a Baloldali Szövetségből álló koalíció hétfőn mutatta be programját a finn fővárosban, Helsinkiben.
Read More »Trump megkezdte hivatalos londoni látogatását
Hétfő délután megkezdődött Donald Trump amerikai elnök háromnapos állami látogatása Londonban.
Read More »Karnyújtásnyira Észak-Macedónia NATO-csatlakozása
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) készen áll arra, hogy Észak-Macedóniát harmincadik tagállamaként köszöntse - közölte Jens Stoltenberg, a katonai tömb főtitkára hétfőn Szkopjéban.
Read More »Az ukrán parlamenti választáson is Zelenszkij pártja lehet a favorit
Egy hétfőn közzétett friss felmérés szerint, ha most tartanák a választást, négy párt jutna be az ukrán parlamentbe, és ezek közül is Volodimir Zelenszkij elnök Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártja szerezné meg magasan a legtöbb helyet a törvényhozásban.
Read More »Közös európai égboltot akar a KLM és az Eurocontrol
Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén hétfőn.
Read More »Jobboldali győzelem a görög helyhatósági választásokon
Elsöprő többséggel az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg Görögországban a helyhatósági választásokat, amelyeknek második fordulója vasárnap volt. Ezzel a párt megerősítette győzelmét, amelyet az egy héttel ezelőtti európai parlamenti választásokon aratott az Alekszisz Ciprasz kormányfő vezette baloldali Sziriza felett.
Read More »Mentené a német nagykoalíciót a CDU/CSU pártszövetség
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) folytatni kívánja a kormányzást a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték a pártszövetség vezetői vasárnap, miután az SPD elnöke bejelentette távozását. Angela Merkel kancellár is a kormányzás folytatása mellett foglalt állást.
Read More »Egyre nagyobb a széthúzás a német belpolitikában
Távozik a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti frakcióvezetői tisztségéből Andrea Nahles. A lépés tovább gyengíti a német kormányt, mivel sokak szerint a nagykoalíció csak árt a pártnak, így inkább ellenzéki szerepben kellene megújulniuk.
Read More »Jelenleg egy Brexit-ellenes párt a legnépszerűbb Nagy-Britanniában
A pénteken ismertetett legfrissebb felmérés szerint a Liberális Demokraták a legnépszerűbb brit politikai párt. Ez az egyetlen olyan országos parlamenti erő, amelynek határozott politikai célkitűzése a Brexit-folyamat törlése, vagyis Nagy-Britannia bennmaradása az Európai Unióban.
Read More »Az EU visszafizettetné Csehországgal a Babis cégének adott uniós támogatásokat
A cseh sajtó értesülései szerint Brüsszel azt kéri Prágától, hogy fizesse vissza az uniós kasszába mindazokat a támogatásokat, amelyeket Andrej Babis kormányfő volt cége, az Agrofert holding 2018 februárja után kapott. A sajtó szerint több tízmillió euróról van szó.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.