Szeptemberben 12,5 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya, tíz fiatalból legalább nyolc nem dolgozik – derül ki az olasz statisztikai hivatal, az Istituto nazionale di statistica (Istat) előzetes jelentéséből.
Read More »Európai ügyek
Oroszország és Japán között hamarosan békeszerződés születhet
Oroszország és Japán a második világháború óta nem tudta lezárni egyik legnagyobb konfliktusát, a Kuril-szigetek státusza körülötti vitát. Azonban 68 év után először most úgy tűnik, hogy a két ország kiemelt ügyként kezeli és a közeljövőben is tárgyalásokat fognak folytatni a békés rendezés érdekében.
Read More »Jön az elektronikus személyi igazolvány?
Egy hónap múlva kezdik el kiadni a hatóságok az első elektronikus személyi igazolványokat Szlovákiában.
Read More »Panelház tetején állítottak fel faházakat
Három eredeti, természetes környezetében álló liptói, illetve árvai faházat szereltek szét, szállítottak el és szereltek össze ismét Kassán.
Read More »Partiumban nem erőltetik a referendumok kiírását
Bihar és Szatmár megyében egyelőre nem tervezik az RMDSZ határozati javaslatának napirendre tűzését az önkormányzati testületben.
Read More »Feledésből a Virágházba: meghalt Tito özvegye
Október 20-án meghalt Jovanka Broz. Tito marsall utolsó felesége 33 éve élt a nyilvánosságtól elszigetelve. Vele Jugoszlávia utolsó szemtanúja is távozott az élők sorából, nyilatkozta Ivica Dacic, az özvegy utolsó vágya is teljesült, férje mellé temessék a híres Virágházba.
Read More »Csak saját zászlóit távolította el az EMNT és az EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete nem fogja levenni székházáról a székely zászlót, mivel az az erdélyi magyarság összetartozásának szimbóluma.
Read More »Súlyosbodik a belpolitikai válság Csehországban
A hétvégén tartott választások eredményei mindent felforgattak Csehországban. A nyertes szociáldemokraták pártja a szakadás szélére került.
Read More »Villanyoszlopot hagytak egy leaszfaltozott út közepén
Villanyoszlopot hagytak egy leaszfaltozott út közepén Villanyoszlopot hagytak az útépítők egy tízmillió eurós költségvetésből frissen leaszfaltozott út közepén a dél-romániai Krajova (Craiova) határában.
Read More »Munkanélküliség és szegénység Horvátországban
Horvátországban továbbra is igen magas a munkanélküliek aránya és ezzel párhuzamosan a társadalom fokozatos elszegényedése is kimutatható. A fiatalok különösen rossz helyzetben vannak.
Read More »Az EU elhalaszthatja a társulási szerződés megkötését Ukrajnával
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter úgy véli, Ukrajnának nem sikerült teljesítenie az EU követléseit, így késhet a társulási szerződés aláírása. Egyik legnagyobb problémaként Julija Timosenko volt külügyminiszter ügyét említette.
Read More »Török átok: szíriai menekültválság
Egyre nagyobb feszültséget okoznak a Törökország felől az Európai Unióba illegális módon belépő szír menekültek ezrei. Bulgáriában már építik a falat, ugyanakkor ez aligha állítja meg a menekültáradatot.
Read More »Berlint megint piszkálják Washingtonból
Az amerikai pénzügyminisztérium szerdán közzétett jelentésében már nem Kínát jelöli meg, mint a világgazdaságot fenyegető főmumust, hanem Németországot.
Read More »A koszovói szerbek nem akarnak szavazni
Koszovóban a hétvégén választásokat tartanak, de egyenlőre úgy tűnik, a kisebbségben élő szerbek nem kívánnak ezen részt venni.
Read More »