Az EU elhalaszthatja a társulási szerződés megkötését Ukrajnával

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint egyre kevesebb esély van arra, hogy Ukrajna és az Európai Unió között társulási szerződés jöjjön létre november 4-én. A szerződést a tervek szerint alig néhány nap múlva írnák alá, azonban az EU feltételei közül Kijev még nem teljesítette az összeset. Sikorski nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az egyik legsürgetőbb kérdés most Julija Timosenko volt miniszterelnök szabadon bocsátása.  

Timosenkot 2011-ben ítélték hét év börtönbüntetésre azért, mert Ukrajna számára kedvezőtlen gázmegállapodást írt alá Oroszországgal. Ezen kívül több más vádpontokban is vizsgálták, például hivatallal való visszaéléssel, vagy még 1996-ban egy helyi politikus gyilkosságának megszervezésében való részvétellel. Timosenko és az EU álláspontja szerint is szelektív igazságszolgáltatás történt, mind a vádak, mind az eljárás mögött politikai indokok állnak.

Az ukrán igazságügyi miniszter, Olena Lukas azonban elvetette a szabad lábra helyezést egészen addig, amíg minden igazságszolgáltatási procedúra le nem zárul. Sikorski ezért is gondolja úgy, hogy leghamarabb jövőre, Moldovával és Grúziával együtt kerülhet sor megállapodásra Ukrajna és az Európai Unió között.

Balogh Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás