A szocdemek hétfőn újabb sikert könyvelhettek el, ugyanis a minimálbér után a női kvóta bevezetéséről is megállapodott a CDU/CSU és az SPD. A kereszténydemokratáknak ellenben úgy tűnik, összejöhet a passzív eutanázia büntethetőségére vonatkozó javaslatukat.
Read More »Európai ügyek
Ukrajna és az EU: nincsen B-terv
Valamivel több, mint egy hét múlva, a jövő heti vilniusi csúcson dőlhet el, hogy aláírja-e Ukrajna a társulási egyezményt az EU-val, és ezzel az európai integráció útjára áll, vagy sem. Ukrajna magyarországi nagykövetével, Jurij Mushkával beszélgettünk Ukrajna perspektíváiról, és arról, mit hozhat az országnak az európai integráció, és a társulási egyezmény.
Read More »Megjelenik Tőkés László a kitüntetése visszavonását tárgyaló becsületbíróság előtt
Megjelenik Tőkés László a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, amely november 20-i ülésén tárgyal kitüntetésének visszavonásáról.
Read More »Székelyek menete – Hatósági figyelmeztetés az egyik szervezőnek
Figyelmeztetésben részesítette a Székelyek nagy menetelése egyik helyi szervezőjét a román csendőrség - írta a Székelyhon portál.
Read More »A Greenpeace aktivistái továbbra is rács mögött maradnak
A Greenpeace szeptemberi akciója óta 28 aktivista és két újságíró várja fogságban az orosz hatóságok ítéletét. A nemzetközi nyomás ellenére azonban az orosz Nyomozási Bizottság nem hogy a szabadon engedésüket fontolgatná, épp ellenkezőleg, fogva tartásuk meghosszabbításáról döntött.
Read More »Berényi akár még nyerhet is
Tizenkét év után ismét lehet magyar megyeelnökjelöltre szavazni a választások 2. fordulójában.
Read More »Pozitív diszkriminációban részesítenék a helyi gazdákat
A szlovák kormány várhatóan jogszabályt alkot arra, hogy pozitívan diszkriminálják a termőföld vásárlás során a helyi gazdákat.
Read More »Csak a központ
A hatalom képviselői a valós decentralizáció hiányát, a központi akarat helyi érdekeket felülíró mivoltát bizonyítják azzal, hogy olyan témákban próbálják elhallgattatni a helyi közösségeket, amelyek kizárólag őket érintik.
Read More »Fico észrevette végre az 1989-es bársonyos forradalmat
Robert Fico szlovák kormányfő néhány évvel ezelőtt még nem tartotta különösebben fontos eseménynek, most viszont már arról beszél, hogy óriási társadalmi és politikai változások kezdődtek.
Read More »Össze-vissza nyilatkoznak a jegybank környékén
Össze-vissza nyilatkoznak az EKB háza táján. Luc Coene, a kormányzótanács tagja szerint a múlt hetikamatcsökkentés után nincs szükség további intézkedésre, mert a deflációs folyamatokat megelőzték ezzel.
Read More »EU: marad a büntiben az ország
Az EU tagállamok 2014-es költségvetése körül is komoly gondok lehetnek. Az Európai Bizottság szerintFranciaország 2015-ben kerülhet ki a túlzott deficit eljárás alól.
Read More »Bombaként robbant a magáncsőd híre
Bombaként robbant a hír pénteken, hogy formába öntötték a magáncsőd intézményét.
Read More »Patthelyzet Horvátországban
Horvátországban megjelenő elemzések szerint Zágráb tényleg elveszíthette a MOL által birtokolt Ina-részvények elővásárlási jogát. A délszláv állam képviselői eközben már abban sem biztosak, hogy valóban értékesíteni kíván-e a magyar olajtársaság.
Read More »Nagy összeget tett félre a MOL a bevásárlásokra
A MOL pénteki elemzői konferenciája két érdekességgel szolgált: a társaság folyamatosan vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket, akár 1 milliárd dollárt (220 milliárd forint) is elkölthetnek értékteremtő akvizíciókra, ez nem viselné meg a pénzügyi helyzetet
Read More »