A világ autógyárai előtt két lehetőség áll: vagy együttműködnek, vagy a nagyobb elnyeli a kisebbet - jelentette ki Li Shufu, a legnagyobb magánkézben lévő kínai autógyár, a Geely elnöke.
Read More »Autó
Kihalófélben a hagyományos amerikai szedán
A városi terepjárók és a személyes célra használt teherjárművek az Egyesült Államokban már olyannyira átvették a hatalmat a hagyományos személyautók felett, hogy 2017-ben 65%-os volt a piaci részesedésük, 2022-re pedig ez az arány 90% közelébe emelkedhet, azaz a hagyományos szedánok addigra gyakorlatilag kihalnak.
Read More »Berlin több pénzt fektetne az elektromos autók gyártásába
A német járműiparnak rengeteg pénzt kell befektetnie az elektromos autók gyártásába és az akkumulátorok fejlesztésébe, mert csak így maradhat versenyképes az ágazat - vélte a német gazdasági miniszter.
Read More »Elon Musk szerint a Tesla nemsokára nyereséges lesz
Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. az idei harmadik vagy negyedik negyedévben nyereségessé válik és már nincs szüksége befektetők újabb pénzére - jelentette ki Elon Musk, a cég vezérigazgatója.
Read More »A Jaguarnál sem fogynak a dízelek, elbocsátások jönnek
Közel ezer dolgozójától válik meg a Jaguar Land Rover a dízelek gyenge értékesítése és a Brexit miatti bizonytalanság következtében - felfutásra az év hátralévő részében sem mutatkozik esély, a brit kormány ugyanis áprilistól különadót vetett ki a dízelüzemű gépkocsikra.
Read More »Új vezért kapott a Volkswagen
Új vezérigazgató kinevezéséről és a vállalatvezetés átszervezéséről döntött csütörtökön a német Volkswagen csoport (VW) felügyelőbizottsága.
Read More »Németország az ingyenes úthasználattól várja az elektromos teherautók elterjedését
Andreas Scheuer német közlekedési miniszter az elektromos teherautók mentesítését javasolja az úthasználati díj megfizetése alól a jövő év elejétől a német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint.
Read More »Az autógyártók közül a Teslának fájhat a legjobban a vámháború
Elemzők szerint az autógyártók közül a Tesla az, amelyet a leginkább érzékenyen érinthet egy kereskedelmi háború kirobbanása az Egyesült Államok és Kína között.
Read More »A Ford nem sieti el az elektromos autók gyártását
Gunnar Herrmann, a Ford németországi vezetője a Handelsblatt című gazdasági lapnak arról beszélt, hogy az elektromos autók gyártása azután kezdődhet meg, hogy a kölni üzemben leállítják a Fiesta modell gyártását.
Read More »Visszafelé sült el a német autógyártók csereprémium-programja
Bumerángként ütött vissza a német autógyártók korosabb dízelautókra adott becserélési prémiuma, mivel csak fokozta a dízellel szembeni vásárlói aggodalmakat.
Read More »300.000 visszavásárolt Volkswagen rohad ideiglenes amerikai telephelyeken
A Volkswagen-csoport új szintre emelte a parkolás fogalmát az Egyesült Államokban - 300.000 dízel autójuk áll kiürített sportlétesítményekben, sivatagi telephelyeken, melyek egyhamar nem fognak kiürülni.
Read More »Teljes fúzióról tárgyal a Renault-Nissan csoport
Teljes fúzióról folytat egyeztetést az egymással szoros technológiai együttműködést folytató Renault és Nissan autógyár a Bloomberg üzleti hírügynökség csütörtökön megjelent beszámolója szerint.
Read More »Összefogott a BMW és a Daimler
Összevonja autómegosztó vállalkozásait és egyesíti a többi nagyvárosi mobilitási szolgáltatását a BMW és a Daimler - közölte a két német autóipari csoport szerdán.
Read More »Európai akkumulátorgyárat szeretne a PSA csoport
A Peugeot, Citroen és DS márkákat gyártó autóipari konszern vezére a francia parlament gazdasági bizottsága előtt a PSA teljes támogatásáról biztosította egy autóakkumulátorok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó európai nagyvállalat létrehozását az Airbus konszern mintájára.
Read More »