Máris támadják a belga kormányt

Charles Michel újdonsült miniszterelnök nem sokáig örülhetett a kormányalakítás sikerének, hiszen a politikust első hivatalban töltött hetén szinte szétszedte a belga sajtó. A kormányfő két kabinettag helyett is magyarázkodásra kényszerült, mert azok a náci Németországgal való kollaborációt éltették.

Alig egy héttel azután, hogy Belgium sikeresen kormányt alakított, a sajtó máris kritizálni kezdte a kabinet több tagját. Charles Michel miniszterelnöksége tehát meglehetősen nehezen kezdődik, hiszen az ellenzék ezen felbuzdulva távozásra szólított fel két, mindössze egy hete hivatalban lévő kormánytagot. A politikusokkal szembeni vádak alapját a náci Németországgal való kollaboráció ügye jelenti, hiszen a sajtó szerint azok nem egyértelműen utasították el „a belga történelemnek ezen szégyenfoltját”.

A támadások középpontjában Jan Jambon, az Új-Flamand Szövetség( N-VA) egyik politikusa áll, akit legtöbben egy interjú miatt kritizálnak, amely során a politikus nem ítélte el elég egyértelműen a hitleri Németországgal való együttműködést, hanem a kollaboránsok részéről politikai okokra hivatkozott. Jambon szerint az ellenséggel való kooperációnak megvoltak a maga okai, és nem szabad a múltat egyoldalúan értelmezni.

Jambonnál nagyobb port kavart Theo Francken, ugyancsak N-VA politikus, amikor részt vett Bob Maes születésnapi ünnepségén. A látszólag triviális ügy hátterében Maes második világháborús szerepvállalása áll, nyílt titok ugyanis, hogy a kilencvenedik évét betöltő politikus a Flamand Nemzeti Unió színeiben a németekkel való kollaboráció vezető személyisége volt. Ha ez nem lenne elég a belga közvélemény megbotránkoztatására, Maes egy paramilitáris csoport vezetőjeként keményen fellépett a bevándorlókkal szemben, Francken nevéhez pedig hasonlóan több xenofób megjegyzés is fűződik.

A belga politikai rendszer törékenységét jól jelzi, hogy ez a két eset elég volt ahhoz, hogy az ellenzék támadásba lendüljön, és mindössze egy hét hivatali munka után a politikusok lemondását követelje. Laurette Onkelix ellenzéki képviselő szerint a kabinet egyetlen tagja sem engedhet meg hasonló tetteket magának, így sem Jambon, sem Francken nem méltó arra, hogy a végrehajtó hatalom részese legyen.  A miniszterelnök, Charles Michel hamar a kormánytagok segítségére sietett, és egy parlamenti beszédében arról biztosította az ellenzéket és a közvéleményt, hogy az egész belga kormány szégyenfoltként tekint a nácikkal való együttműködés minden percére.

A belga kormánykoalíció megalakulása tehát látszólag sikertörténet, ugyanakkor a nyelvi-kulturális, illetve területi alapon működő törésvonalak miatt az ország irányítása meglehetősen nehéz. A politikusokkal szembeni vádak és a náci kollaboráció ügye jól rámutat erre, hiszen a politikai eliten belüli feszültség egyértelmű olvasata, annak ellenére, hogy nem szabad megkérdőjelezni: a Hitlerrel való együttműködés ténylegesen nemzeti tragédiaként van elkönyvelve.