Kaotikus időszak előtt az Egyesült Királyság

A 2014-es európai parlamenti választások eredményei alapjaiban rengették meg a brit politikai elitet. Skócia szeptemberben szavazhat függetlenségéről, az Egyesült Királyság felbomolhat, és egy beígért uniós referendumot követően ki is léphetne az Európai Unióból.

Csaknem száz éve nem volt arra példa Nagy-Britanniában, hogy ne a két nagy váltópárt végzett volna az első két helyen egy arányos rendszerben megtartott országos választáson. A hagyományosan kétosztatú brit politikai térképen megjelent egy harmadik erő is, amely támogatottságában a két nagy vetélytárssal került egy súlycsoportba. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) a szavazatok 27,5 százalékát megszerezve végzett a Munkáspárt (25,4), illetve a csupán harmadikként befutó Konzervatív Párt (23,9) előtt. Mi várható a 2015-ös parlamenti választásokra? Vajon addigra kiszakad Skócia az Egyesült Királyságból és az új radikális kormányok kivezetik Angliát az EU-ból?

Ki az a Nigel Farage?

„Kit? Az kicsoda? Én csak 21 vagyok” – hangzott a Függetlenségi Párt egyik új szavazójának válasza arra a kérdésre, hogy kedveli-e a párt vezetőjét, Nigel Farage-ot. Ugyan a kétségtelenül karakteres pártvezető figurája nem maradt meg a fiatal szavazó emlékezetében, az általa közvetített üzenetek már annál inkább. Az essexi fiatal ugyanis az illegális bevándorlás ellen tiltakozott szavazatával.

A UKIP sikeréhez természetesen a külső körülmények összhatása is hozzájárult, ám a Függetlenségi Párt volt az egyetlen politikai formáció, amely egyszerűen a választók értésére tudta adni az EU-ról alkotott leegyszerűsített elképzeléseit. A UKIP akaratának megfelelően tudta tematizálni a brit közbeszédet olyan üzenetekkel, mint hogy az Egyesült Királyságnak ki kell lépnie az EU-ból illetve, hogy – az elsősorban román és bolgár – bevándorlóknak megálljt kell parancsolni. Nigel Farage, a UKIP elnökének okfejtésében a két kérdés ugyanis szorosan összekapcsolódik: mivel az Egyesült Királyság az EU tagja, ezért elesik attól jogától, hogy azt engedje be az országba, akit jónak lát. A kép persze meglehetősen torz, hiszen a szigetországba vándorlók nagy többsége a Nemzetközösség országaiból érkezik, a román illetve bolgár bevándorlók száma pedig éppen, hogy csökkent.

Konzervatív stratégiák

Az egyre erősödő kihívásra válaszul a jelenleg is kormányzó konzervatív David Cameron miniszterelnök igyekezett kifogni a szelet a UKIP vitorlájából, ezzel is radikalizálva az ország EU-hoz fűződő viszonyát. Bár nem került rá sor, a miniszterelnök vállalta volna a Nigel Farage-zsal való nyílt megmérettetést egy televíziós vita keretein belül. A vita végül nem jött össze, ami talán nem is akkora baj, hiszen ezzel Cameron könnyen tovább ronthatott volna saját ingatag helyzetén. Az euroszkeptikus UKIP elleni fellépésével ugyanis éppen az ország uniós tagságát kellett volna védelmébe vennie, amelynek ügyében egyébként 2017-re hirdetett referendumot.

Cameron az emberek racionális értékítéletére próbált hatni, amikor a brit gazdasági érdekek veszélyeztetőjeként kívánta feltüntetni Farage-ot, mondván, hogy a kiválással Nagy-Britannia elvesztené európai piacait. „Téved” – nyilatkozta az előzetes közvélemény-kutatásokon rendre pozitívan szereplő UKIP vezéréről. „Hátat fordítani a világnak és azt állítani, hogy megpróbáljuk felépíteni a Britannia-erődöt , elhagyni Európát, bevágni az ajtót mindenki előtt, aki ide szeretne jönni. Amit az ország ezzel elérhet, az egy valóságtól teljesen elrugaszkodott, pesszimista vízió” – fejtette ki Cameron.

A brit miniszterelnök számára egy esetleges televíziós vita – amelynek lehetősége még nem tűnt el, hiszen jövőre általános parlamenti választásokat tartanak – nem kis veszélyt tartogat. A UKIP ellenében ugyanis az európai uniós tagság mellett lesz kényszerű érvelni, de azért be kell tartania ígéretét a referendum megtartására. Egy bonyolultabb üzenetet kell tolmácsolnia választói felé, miszerint Nagy-Britanniának nem érdeke az Európai Unióból való kiválás, ám a jelenlegi feltételek melletti tagság sem lehet hosszú távú opció. Kérdés, hogy az egyszerű, „igen-nem” hívószavakra fogékony választók mennyire lesznek képesek dekódolni a miniszterelnök üzenetét.

„Ha nem tudod legyőzni, állj az élére!”

A jelenlegi kormánykoalíció bizonyosan nem éli túl a 2015-ös választásokat. A Nick Clegg vezette Liberális Demokraták 6,8 százalékos támogatottsága az EP-választásokon egyrészt kevés lehet ahhoz, hogy újból vonzóvá tegyék magukat, másrészt EU-s kérdésekben a konzervatívokkal teljesen eltérő nézőpontot képviselnek. A UKIP-pel való nyílt konfrontáció helyett ezért számos konzervatív honatya inkább az együttműködést választaná, így ágyazva meg egy konzervatív-függetlenségi párti választási szövetségnek. Erre sarkallhatja a miniszterelnököt pártja alacsony támogatottsága: a legutóbbi, május 29-i közvélemény-kutatások alapján a Munkáspárt 36, míg a Konzervatív Párt 32 százalékon áll.

Helyi szinten már meg is kezdődött a toryk és a függetlenségi pártiak összeborulása a norfolki megyei tanácsban. Nyilvánosságra került ugyanis a helyi konzervatív szervezet elnök-helyettesének e-mail üzenete, amelyben a konzervatívok, a UKIP és a liberális demokraták közti egyetértésről írt. Az üzenetben körvonalazott tervek szerint a konzervatív Tom FitzPatrick lenne a megyei tanács elnöke, míg a függetlenségi Toby Coke pedig megkapná a gazdasági fejlesztés bizottsága elnökének posztját. „Tekintve, hogy hol tartottunk és hol tarthatnánk 2017-re, ez egy jelentős fordulat, 60 százalékos irányítást adna nekünk… biztosítana 63 szavazatot a teljes tanácson belül és ezzel a norfolki szavazatok 75 százalékát fedné le” – érvelt lelkesen Ian Mackie, az e-mail szerzője.

Gyengébben teljesítettek önkormányzati szinten

Kétségtelen, hogy jelenleg a UKIP átütő sikerétől hangos a brit politika, még a baloldalon is egyre több szó esik a bevándorlásról. Nyitott kérdés marad azonban, hogy Nigel Farage képes lesz-e megőrizni pártja lendületét a 2015-ös választásokig. Ha a UKIP nem kerülne be a londoni törvényhozásba, az könnyen visszasodorhatná a pártot a startvonalra. 2014. május 22-én azonban nemcsak európai parlamenti választásokat tartottak a szigetországban, hanem helyhatósági választást is, amelyen 4232 mandátum sorsáról született döntés. Az itt született eredmények alapján a UKIP előtt nem áll feltétlenül fényes jövő: mindösszesen 163 függetlenségi párti képviselőnek sikerült bekerülnie valamelyik helyi tanácsba, bár kétségtelen, hogy még ezzel is jelentősen nőtt a párt képviselete önkormányzati és megyei szinten a korábbi eredményekhez képest.

Bár a belülről is jelentősen megosztott Konzervatív Párt radikálisabb szárnya támogatna egy, a UKIP-pel kötött választási szövetséget, ezt a miniszterelnök egyenlőre elutasítja. Cameron azzal számol, hogy a konzervatívok 2015-re önmaguk is képesek lesznek többséget szerezni a Westminsterben. „Mi vagyunk a Konzervatív Párt. Mi nem kötünk paktumokat és alkukat. Minden erőnkkel harcolni fogunk azért, hogy győzzünk a következő választásokon” – jelentette ki David Cameron a BBC-nek.

Vita a baloldalon

A UKIP azonban nem csak a Konzervatív Párt számára jelent kihívást. A baloldali Munkáspárt éppen a helyhatósági választásokon bukta el a korábban baloldali erősségnek számító, kerületi státusszal bíró Thurrock egységes hatóságának irányítását a UKIP sikere miatt. A Munkáspárt vezetője, Ed Miliband Thurrockban elmondott beszédében békülékeny hangot ütött meg, mondván, hogy a Függetlenségi Pártra szavazók szeretik hazájukat és a szűkebb közösségük jobbá tételén dolgoznak. Hozzátette továbbá, hogy ezek az emberek nem előítéletesek, csupán az országuk illetve a szűkebb értelemben vett közösségük ment át egy nagyon gyors változáson. Miliband ezzel a fekete afrikai bevándorlókra utalt, amivel ki is váltotta egyes párttársai kritikáját, köztük Diane Abbott-ét is.

A parlamenti képviselő Abbott a Guardian online felületén megjelent írásában azzal vádolta meg Milibandet, hogy puszta szavazatszerző céllal faji alapon próbálja értelmezni a bevándorlás problémáját, ami már nem fér bele a Munkáspárt által közvetített világképbe. „Munkáspártiak ezrei hónapokon keresztül keményen dolgoztak azért, hogy nagyszerű eredményeket mutathassanak fel a legutóbbi helyi választásokon. Nem azért csatlakoztak a Munkáspárthoz, hogy azt lássák, amint a vezetőjük egy felvizezett Nigel Farage-zsá változik” – fogalmazta meg éles kritikáját Abbott.

A Munkáspárt a kampány során csúnyán elszámolta magát, amikor arra játszott, hogy a UKIP előretörése inkább a konzervatív tábort fogja gyengíteni. Bár az előzetes mérések a baloldal előnyét mutatják, a helyhatósági választásokon született eredmények aggodalomra adhatnak okot. Azok ugyanis rávilágítottak arra, hogy a UKIP épphogy a Munkáspárt bázisainak számító, mára deprivált egykori iparvidékeken is erősíteni tudott. A UKIP ugyanakkor szinte labdába sem rúghat a fejlett nagyvárosokban, különösen Londonban. John Stevens korábbi európai parlamenti képviselő szerint a UKIP alapvetően egy osztályellenes alapokon álló párt, amely szemben áll mindazzal, amit a londoni City megtestesít: a szabad piaccal, a liberális világgazdaság rendjével és az Egyesült Királyság világra való nyitottságával.

Több munkáspárti politikus is felemelte a szavát a szerintük nem túl professzionális kampány miatt. Szerintük a Munkáspárt nem fordított elég figyelmet a UKIP által felvetett kérdésekre. Frank Field korábbi munkáspárti miniszter szerint a baloldal 2015-ös győzelme esetén is fel kell ajánlani a választóknak egy, a tagságról dönteni hivatott referendumot, amelyet Miliband jelenleg egy az egyben elutasít. A választási eredmények még Tony Blair volt miniszterelnököt is megszólalásra késztették. A BBC Radio 4 műsorában regresszívnek, reakciósnak, szűklátókörűnek nevezte a Farage-féle pártot, amely az „állítsátok meg a világot, ki akarok szállni” attitűdjével szembe megy az Egyesült Királyság érdekeivel. Blair kiállt a Munkáspárt EU- illetve bevándorlás-politikája mellett, ám kifejtette, hogy nem szabad a kérdést megkerülni, szükség van valamiféle állami ellenőrzésre a bevándorlás felett, de ennek nem szabad a bevándorlás-ellenességben kicsúcsosodnia. Szerinte a Munkáspártnak nem szabad engednie a referendum kérdésében, és keményen fel kell lépnie a UKIP-pel szemben.

Skócia mindent felülírhat

A politikai helyezkedést és a formálódó erőviszonyokat alapvetően írhatja felül a szeptember 18-án tartandó skót népszavazás kimenetele. Ha Skócia a függetlenséget választja, az felboríthatja a nagy pártok közti erőegyensúlyt: a Munkáspárt jellemzően az északi régiókban, köztük Skóciában erős, míg például a UKIP inkább Anglia területére koncentrálódik. (Az egyes pártok által az európai választásokon elért eredmények területi megoszlásáról a BBC készített szemléletes grafikákat.) Skócia elszakadásával tehát a Munkáspárt jelentősen vesztene támogatottságából, míg a UKIP óhatatlanul „felértékelődne” az új államalakulaton belül.

Diane Abbott kifejtette, hogy a Munkáspárt jobbra tolódása – amely félelmet nem egymaga osztja – azt a veszélyt hordozza magában, hogy a skót munkáspártiak alulmaradhatnak a függetlenségi referendum elleni kampányban. Azt látva, hogy a Munkáspárt közeledik a Függetlenségi Párt politikájához, a skót szavazók elpártolhatnak a baloldaltól. Skóciában ugyanis Farage és a UKIP egyáltalán nem népszerűek. A skótok emellett Európa-pártiak, akiknek nem maradna más választásuk, mint az Alex Salmond által fémjelzett Skót Nemzeti Pártra testálni bizalmukat, és ezzel az önálló államiság mezsgyéjére lépni.