Az EP már a Marsra való leszállást gyakorolja

Az Európai Parlament számára nem kérdés, hogy a május végi európai választásokon legtöbb szavazatot elérő pártcsalád hivatalos jelöltjét kell megválasztani az Európai Bizottság következő elnökének – jelentette ki Klaus Welle, az Európai Parlament főtitkára, aki ugyanakkor elismerte, hogy erre egyáltalán nincs garancia.

Az Európai Parlament főtitkára egy csütörtöki rendezvényen megerősítette, hogy a képviselőtestület a végsőkig kitart amellett, hogy az európai választásokon a legtöbb szavazatot összegyűjtő pártcsalád jelöltjének elnyernie az Európai Bizottság elnöki posztját.

A német Klaus Welle ugyanakkor elismerte, hogy ez erre nincs kristálytiszta garancia, utalva arra, hogy az állam- és kormányfők esetleg másképpen értelmezik majd a Lisszaboni Szerződést.

Az EP és főtitkára szerint a 2009-ben hatályba lépett új szerződés nem hagy kétséget afelől, hogy változott a Bizottság elnökének megválasztásáról rendelkező procedúra. Mégpedig három pontban is. Először is annak kimondásával, hogy az állam- és kormányfőknek a jelölt kiválasztásánál figyelembe kell venniük az EP-választások végeredményét. Másodszor azzal, hogy az Európai Tanács elnökének a jelölés előtt konzultálnia kell az Európai Parlament elnökével. Végül pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a szerződés szövege szerint a képviselőtestület „megválasztja”, nem pedig jóváhagyja, vagy elutasítja a leendő elnököt.

A főtitkár az Európai Politikai Tanulmányok Központjának (CEPS) rendezvényén rámutatott, hogy már 2004-ben felmerült, hogy a legerősebb pártnak kell adnia a Bizottság következő elnökét, 2009-ben pedig – szerinte – José Manuel Barroso személyében már volt is ilyen jelölt, hiszen őt már előre megnevezte saját maga utódjának az Európai Néppárt.

Klaus Welle emlékeztetett rá, hogy az Európai Parlamentet hosszú időn keresztül nem vették komolyan. Egyfajta rakétának tekintették, ami nem képes felszállni. „Ma ott tartunk, hogy a rakéta felrepült és száll. Most azt kérdezik, hogy vajon a rakéta képes lesz-e eljutni a Marsra?” – közölte.

Az európai képviselőtestület legmagasabb rangú funkcionáriusa a bizottsági elnök újszerű, „demokratikusabb” megválasztását összekapcsolja a nagyobb választói részvétellel, aminek fogyása az elmúlt választások során kikezdte az EP legitimitását. Emlékeztetett rá, hogy a nemzeti választásokon a polgárok egy vokssal egyszerre két dologra szavaznak: a következő törvényhozás összetételére, de a végrehajtó hatalom vezetőjére is. Márpedig ha kiveszed a második elemet, ami európai szinten eddig nem létezett, akkor Welle szerint részben meg is van a magyarázat arra, miért olyan közömbösek az európaiak az EP-választások iránt.

A főtitkár tisztában van a módszer ellenzőinek érveivel is. Az egyik ellenérv, hogy a pártjelöltek versenyén alapuló kiválasztásnak az Európai Bizottság átpolitizálása lenne a végeredménye. Erre az a válasza, hogy senki sem lehet olyan naiv, hogy eleve politikai háttérrel rendelkező bizottsági tagok hirtelen átalakulnak szakértő technokratákká. „Ez egy fikció” – tette hozzá. Arra, hogy a nemzeti érdekeknek kellene felülkerekedniük az elnök megválasztásában, az a válasza, hogy három szempont érvényesül: a nemzeti, a technokrata és a demokratikus. És ezek közül kell választani, márpedig- szerinte – az EP módszere a harmadikat, a demokráciát részesíti előnyben.

Klaus Welle a BruxInfo kérdésére elismerte, hogy a párt-tenorokra épülő procedúra megbontja az intézmények közötti eddigi egyensúlyt, de hozzátette, hogy a Lisszaboni Szerződés éppen erről szól, az intézmények közötti erőviszonyok megváltoztatásáról. Arra a felvetésre, miszerint a jelöltek a kampány során olyan ígéreteket is tesznek, amelyeket nem áll majd módjukban végrehajtani (Martin Schulz például új társasági adópolitikát szeretne, ami nagyrészt tagállami kompetencia), a főtitkár válasza az volt, hogy az Európai Bizottság elnöke mindig is megszabhat egy politikai irányt, felállíthat prioritásokat, és szerinte a jelöltek csak élnek ezzel a jogukkal.

A főtisztviselő ugyanakkor elismerte, hogy ez csak a kezdet, és legalább 3-4 választásnak le kell zajlania addig, amíg valódi európai legitimációja lehet egy bizottsági elnöknek. Ezzel kapcsolatban példaként hozott fel egy Eurobarométer-felmérést, miszerint a válság után 53-ról 66 százalékra nőtt azoknak az európaiaknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy a szavazatuk semmit sem változtat.

Klaus Welle a közvélemény-kutatások alapján az esetleges végeredmény megbecsülésére is vállalkozott, arra jutva, hogy a három legnagyobb pártcsalád (az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok) együttesen körülbelül 500 hellyel, vagyis a mandátumok kétharmadával rendelkezhetnek az új képviselőtestületben. Ehhez hozzáadva a zöldek és az európai konzervatívok és reformerek várható 90-100 mandátumát, öt, politikailag a fősodorba tartozó csoport 600 helyet szerezhet, a maradék 150 mandátumán, vagyis a teljes mandátumok 20 százalékán pedig a radikálisokat és eurószkeptikusokat is ideértve a többi párt osztozhat.

A főtitkár elmondta, hogy többé-kevésbé világos a bizottsági elnök megválasztásának menetrendje. Első felvonásként május 27-én délelőtt, két nappal a szavazás lezárulta után összeül az EP elnökök konferenciája, amit kora délután az európai pártcsaládok csúcstalálkozója követ, mielőtt este informális ebéden összegyűlnének a 28 tagállam vezetői. Ezen annyi várható, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke mandátumot kap a vezetőktől a konzultációk lebonyolítására az EP-vel arról, hogy kit, és milyen szempontok alapján jelöljenek a Bizottság élére.

A Parlamentben közben június 18-án az utolsó pártfrakció is megalakul, majd június 24-én elosztják a különböző parlamenti tisztségeket.

Az állam- és kormányfők június 26-27-i csúcstalálkozójukon tesznek hivatalos javaslatot a bizottsági elnök személyére. A szabályok szerint a jelöltről kétharmados (minősített) többséggel dönt az Európai Tanács, de tanácsi források szerint egyértelmű, hogy konszenzus elérése lesz a cél.

Július elsején megalakul az új Európai Parlament és megválasztják annak új elnökét. Az EP ezt követően legkorábban július 16-án szavazhat, ugyancsak minősített többséggel az EiT jelöltjéről. Ha nem lesz addigra jelölt, vagy a parlament nem szavazza meg a jelöltet, a végszavazás átcsúszhat szeptemberre. Ami az EP főtitkára szerint önmagában még nem lenne tragédia.