Megkönnyítik a diplomás bevándorlók életét Amerikában

A Fehér Ház a bevándorlási törvények megváltoztatásával tartanák meg a magasan képzett külföldieket – jelenti a Reuters.

Két új törvénymódosítást vezet be az amerikai kormány, ami a H-1B típusú vízummal rendelkező munkavállalók családi életét könnyítené meg. Ezt az állam a tudomány, technológia, és a mérnöki pályán dolgozóknak biztosítja. A módosítások értelmében az érintettek házastársainak nyitná meg a munkavállalás lehetőségét az Obama-kormány. Az eddig hatályos törvények szerint a vízumtulajdonosok házastársai nem vállalhattak munkát az Államokban.

A kormány álláspontja kifejezi a bevándorlók melletti elköteleződését. A statisztikák azt mutatják, hogy a tengerentúlon minden harmadik új vállalkozást bevándorlók nyitnak. Továbbá, az ország leggazdagabb 500 cégének 40 százaléka is külföldi gyökerekkel bír. A javaslat melletti érvelésében Obama elnök többek között a magyar származású Andy Grove példáját is felhozta, aki az Intel informatikai cégnek volt a korábbi vezérigazgatója.

Ellenben a republikánusok nem fogadták kitörő örömmel a javaslatot: „Ez is csak csökkenteni fogja a küszködő amerikaiak bérét, és kevesebb munkalehetőséget fog eredményezni” – fogalmazta meg nyilatkozatában Jeff Sessions, Alabama kormányzója.

Becslések szerint az első évben 90 ezer család sorsát fogja érinteni a változtatás. Az új törvények a kötelező két hónapos vitaidőszak lejárta után léphetnek életbe.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »