Oroszország a Krím elcsatolásával kész helyzetet teremtett. Ilyen nem fordulhat elő még egyszer, mert ha igen, annak komoly gazdasági következményei lesznek – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt követően, hogy csütörtökön találkozott az EU-csúcs résztvevőivel.
Az Európai Parlament elnöke európai vezető politikusok közül talán elsőként mondta ki csütörtökön, hogy Moszkva a Krím félsziget elcsatolásával kész helyzetet teremtett. „Azt az üzenetet kell most küldenünk (az oroszoknak), hogy ez nem fordulhat elő még egyszer komoly gazdasági következmények nélkül” – közölte Martin Schulz azt követően, hogy eszmecserét folytatott az EU tagállamainak vezetőivel.
Az Európai Tanács csütörtökről péntekre virradóra további orosz politikusokkal szemben rendelt el szankciókat, megtiltva e személyek beutazását az EU-ba és befagyasztva bankszámlájukat és más vagyontárgyaikat. A szankciók első köre 21 személyt érintett, most egyes hírek szerint 8-12 további személlyel, köztük ezúttal első ízben kormánytagokkal és Putyin orosz elnök közeli tanácsadóival bővülhet a lista.
Martin Schulz, aki az európai szocialisták jelöltje a következő Bizottság élére, úgy vélekedett, hogy az EU-nak egyértelmű vonalat kell húznia, és jeleznie Moszkvának, hogy annak átlépése szigorú gazdasági válaszlépéseket eredményez majd. Meggyőződése, mondta, hogy ha Putyin semmibe venné a figyelmeztetéseket, az drámai konfrontációhoz vezetne és az EU részéről drasztikus intézkedéseket váltana ki, amelyeknek az oroszok lennének a fő kárvallottai.
Elismerte, hogy a tagállamok többsége számára felettébb nehéz lenne közös nevezőt találni a szankciók ügyében. Egyesek az oroszországi befektetéseiket, mások a tőkepiacaikat, megint mások pedig az energiaellátásukat féltik. „Mégis lényeges, hogy közös irányvonalat találjanak, aminek erős és következetes üzenetet kell továbbítania” – közölte.
Azt is fontosnak nevezte, hogy a tagállamok vezetőinek legyen bátorságuk ahhoz, hogy elmagyarázzák saját közvéleményüknek, miért van szükség minderre.
Schulz másfelől úgy véli, hogy az EU-nak figyelembe kellene vennie azt, hogy Oroszország más szemmel tekint a keleti partnerségre. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szíriai konfliktus vagy az iráni atomprogram megoldásához szüksége van Moszkvára.
A Parlament elnöke egy újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, nem hiszi, hogy Ukrajna a közeli jövőben csatlakozhat az Európai Unióhoz. „Hosszú távú perspektíváról beszélünk, Ukrajnának egyébként is rövid távon most szüksége segítségre” – tette hozzá Martin Schulz.
Kitekintő / Bruxinfo.eu