A baloldal konfliktusaival van tele az olasz sajtó

A jobboldali Szabadság Népe párt hetek óta tartó belső harcai, majd szakadása után a baloldal konfliktusaival van tele az olasz sajtó. A december 8-i pártelnökválasztás közeledtével a hangulat a tetőfokára hág, már nem csupán pártrendezvényeken kritizálják egyre keményebb stílusban egymást a jelöltek, hanem a sajtóban is nyíltan üzengetnek egymásnak. A türelem és az önmérséklet teljes hiánya a generációk közötti konfliktus elmélyüléséről árulkodik.

A Demokrata Párt 2013. április 21-e óta Giugliemo Epifani megbízott pártelnök vezetésével működik. A pártnak azóta nincs választott elnöke, hogy Pier Luigi Bersani lemondott tisztségéről miután a februári előrehozott választások után két hónappal sem tudott kormányt alakítani, s „elvesztette” a köztársasági elnök-választást (pártja egyik általa megnevezett jelöltet sem szavazta meg, olyan baloldali meghatározó politikusokat járatva le, mint Franco Marini és Romano Prodi).

A demokrata párti elnökválasztási rendszer 

A Demokrata Párt elmúlt nyolc hónapja egy új elnökválasztási rendszer kidolgozásával, illetve a belső generációs harcokkal telt. Az új pártelnök-választás két fordulóban zajlik. Az első körben, amely november 24-én zárult le, a párt tagsága a helyi szervezetek által lebonyolított tanácskozásokon döntött arról, hogy mely három jelölt indulhat a december 8-i nyílt elnökválasztáson.

A több mint 7200 helyi tanácskozás eredményét november 24-én összesítették a párt római országos kongresszusán. Az első fordulóban, amelyen összesen 296 ezer párttag vett részt, a firenzei polgármester Matteo Renzi szerezte meg a legtöbb szavazatot, a párttagok 45,3 százaléka támogatta jelölését. A második helyen Massimo D’Alema bizalmi embere, Gianni Cuperlo végzett 39,4 százalékkal, a harmadik helyet pedig Giuseppe Civati szerezte meg 9,4 százalékos eredménnyel.

Váratlan fordulat az első körben

Az elmúlt hetekben a párton belüli konfliktusok folyamatosan erősödtek a beérkező részeredmények következtében. A fő ellentét természetesen a fiatal generációt és új vezetési stílust képviselő Matteo Renzi és a párt nagy szürke eminenciása, a korábbi miniszterelnök, Massimo D’Alema által támogatott Gianni Cuperlo között támadt. Sokak számára egyértelmű volt, hogy Renzi jó eséllyel indul a nyílt szavazáson, ahol minden tizenhatodik életévét betöltött állampolgár részt vehet, aki befizeti a 2 eurós adminisztrációs költséget. Ezzel szemben az első fordulóban, ahol csak a párttagok vehetnek részt Gianni Cuperlo, s ezáltal a régi generáció győzelmét várták. 

Ez a győzelem azonban elmaradt. A múlt héten, az országos kongresszust megelőző napokban, Massimo D’Alema egy televíziós interjúban nyíltan azzal vádolta Renzit, hogy tönkre akarja tenni a baloldalt. Renzi azonnal reagált a támadásra és a közszolgálati televízió egyik ismert politikai vitaműsorában úgy fogalmazott: „én nem tudom tönkretenni a baloldalt, hisz ezt már megtették mások, élükön Massimo D’Alema-val, aki életében először egy olyan kongresszus előtt áll, amelyet el fog veszteni.” S valóban, pár nappal a nyilatkozat után D’Alema elvesztette a kongresszust. 

A puding próbája az evés

A nagy kérdés az, hogy a december 8-i elnökválasztásig a pattanásig feszült hangulat fokozódik-e a párton belül, s milyen következményei lesznek a régi és az új generáció közti nyílt, egyre durvább hangvételű és stílusú támadásoknak. Elegendő-e Matteo Renzi-nek megnyernie az elnökválasztást? A december 8-i csata lesz az, amely a párton belüli generációs háborút eldöntheti? Aligha. A választás után fog csak elkezdődni az igazi háború, a mindennapok küzdelme, amikor Renzinek minden döntésénél meg kell győznie a majd 40 százalékos párton belüli „ellenzékét”. Első nagy csatái minden bizonnyal a választási reformra és a szenátus átalakítására irányuló terveivel kapcsolatban lesznek.

Támadás a kormány ellen

A múlt vasárnap megválasztott három pártelnök-jelölt a konfliktusok ellenére egy valamiben egyetértett: a kormány munkája nem megfelelő. Mindhárman éles kritikát fogalmaztak meg az Enrico Letta által vezetett kabinet tevékenységével kapcsolatban. 

Renzi úgy fogalmazott: „azt akarjuk, hogy a kormány kitöltse mandátumát, de ne éljen vissza a lojalitásunkkal és a támogatásunkkal, a mi elképzeléseinket valósítsa meg a gazdaságpolitikában és az intézményi reformok terén is, máskülönben a nagykoalíció csak egy eszköz lesz arra, hogy kihúzzuk az európai szemeszterig”.