Az NSA-t nem érdekli Románia

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem rendelkezik olyan információval, miszerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Románia területén egyoldalúan titkos adatokat gyűjtött volna – derült ki csütörtökön George Maiornak, az SRI igazgatójának nyilatkozatából.

Maior a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságában ismertette az általa vezetett intézmény tevékenységéről szóló jelentést, majd újságíróknak nyilatkozva beszélt erről.

„Nem rendelkezünk olyan adatokkal, a saját hatáskörben végzett vizsgálatok alapján sem, amelyek bizonyítanák, hogy Románia területén az NSA egyoldalú lehallgatási és adatgyűjtési akciókat hajtott volna végre” – mondta Maior, akit a Mediafax hírügynökség idézett.

Maior cáfolta azt is, hogy a román SRI és az amerikai NSA között együttműködési megállapodás vagy titkos egyezmény létezett volna arra vonatkozóan, hogy a két szervezet adatokat cseréljen egymással.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »