A devizahitelekről egyeztet a kormány

Idehaza az OTP, az FHB és a forint kapcsán Navracsics Tibor által összehívott kerekasztal-beszélgetésre fókuszálunk, ebben ugyanis az OBH és a Kúria elnöke, az alapjogi biztos, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és a legfőbb ügyész is részt vesz a Magyar Nemzet értesülése szerint. A témát a devizahitelek jelentik, a kabinet szeretne mielőbb jogegységi határozatot látni a témában, ám a jogászok véleménye szerint az ügy bonyolultsága miatt ez jóval több időt vesz igénybe.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »