Film készülhet Hillary Clintonról

Két elvetélt kezdeményezés után ismét felcsillant a Hillary Clintonról szóló életrajzi film elkészítésének a reménye – értesült a The New York Times. A politikusnő életével foglalkozó dokumentumfilm, illetve minisorozat készítésén két nagy televíziós csatorna, a CNN és az NBC is gondolkodott, ám végül mindketten visszakoztak. Döntésük mögött többen politikai nyomásgyakorlást sejtenek.

Az egykori first lady-ről szóló filmmel azonban nagy valószínűséggel mégiscsak számolni kell. Young Il Kim hollywoodi forgatókönyv-író „Rodham” címet viselő munkája a két tévéadó által tervezett produkciókkal szemben a jelenlegi külügyminiszter fiatalkori éveire fókuszálna, azon belül is a jövendőbeli férjével kialakuló románcára helyezné a hangsúlyt.

A filmet a tervek szerint James Ponsoldt rendezi majd, aki olyan műveket jegyez többek között, mint a The Spectacular Now. A már 2014-ben mozikba szánt alkotáshoz azonban még nem találtak pénzügyi támogatókat és a szereposztás is bizonytalan.

Érdemes tudni, hogy Hillary Clinton korábban már több dokumentumfilmben is szerepelt (a National Geographic például külügyminiszteri munkáját kísérte nyomon), de a mozivásznon is életre keltették már őt, ezen felül könyvek tucatjai dolgozták fel a demokrata politikus munkásságát.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »