Amerikai költségvetés: nem született egyezség, de folytatódik az alkudozás

Nem született egyezség csütörtök este a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök és a republikánus képviselőházi vezetők között az adósságplafon rövid távú megemeléséről tartott tárgyaláson, de mindkét fél pozitív hangvételű nyilatkozatokat tett közzé.

A republikánusok jelezték, hogy ők az egyeztetést az éjszakába nyúlóan folytatni akarják.

A Fehér Ház kommünikéje szerint az elnök arra számít, hogy a tárgyalás nem akad el egyik parlamenti párttal sem. Az elnöki hivatal szerint viszont miután Obama és stábja meghallgatta a republikánus javaslatot arról, hogy az adósságplafont – a deficitcsökkentésről folytatandó tárgyalások fejében – egy hathetes időszakra, november 22-ig emeljék meg, a felek „nem jutottak elhatározásra” abban a tekintetben, hogy merre tovább. John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Házból távozóban először nem nyilatkozott a mintegy másfél órás eszmecsere után, de Eric Cantor, az ellenzéki képviselőcsoport vezetője „nagyon hasznosnak” nevezte a találkozót.

Boehner utóbb, szóvivője útján „hasznosnak és produktívnak” minősítette a találkozót, és közölte, hogy az egyeztetések este még folytatódnak.

Republikánus források szerint az elnök nem fogadta el a republikánus ajánlatot, de nem is utasította el.

„Nem mondott igent, és nem mondott nemet sem. Ma este folytatjuk a tárgyalást” – jelentette ki Paul Ryan, a képviselőház pénzügyi bizottságának elnöke, aki a 2012-es választások idején a republikánusok hivatalos alelnökjelöltje volt.

Az első amerikai sajtóreakciók óvatosan derűlátók a fehér házi egyeztetéssel kapcsolatban, igaz több elemző rámutatott, hogy a felek között másfél hónap múlva ismét a mostanihoz hasonló patthelyzet állhat elő.

A The Wall Street Journal (WSJ) és az NBC News legfrissebb közvélemény-kutatási eredménye szerint amíg az amerikaiak 53 százaléka a republikánusokat hibáztatja az amerikai szövetségi kormányzat részleges leállásáért, addig Obamát csak 31 százalék tartja felelősnek. A konzervatív ellenzéki párt megítélése abszolút mélypontra süllyedt 1989, a közös WSJ-NBC-felmérések kezdete óta. Ma kétszer annyian látják negatívan a republikánusokat, mint ahányan pozitívan.

MTI

Friss hírek