Felgyorsulhat az afganisztáni kivonulás

Megromlott a viszony az afgán és az amerikai vezetők között, miután utóbbiak tárgyalni kezdtek a tálibokkal Katarban, az afgán kormány részvétele nélkül – olvasható a New York Times oldalán. A növekvő feszültség miatt az Obama-adminisztráció sürgetné a teljes kivonulást. Az amerikai elnök korábbi elképzelése az volt, hogy 2014 végéig a katonai részvételt befejezik Afganisztánban, viszont utána is maradnának kisebb létszámú alakulatok. Úgy tűnik azonban, hogy még ezt is felgyorsítanák úgy, hogy már jövő év nyarára befejeznék a teljes kivonulást.

A hosszú távú béke érdekében az afgán kormány szeretné, hogy az amerikaiak a tálibok elleni harcot 2014 után se adják fel, sőt, terjesszék ki azt a pakisztáni területekre is. A tálibokkal közvetlenül tárgyalnának, ők azonban évek óta elutasítják ezt, mondván, nem tárgyalnak amerikai bábokkal.

A teljes kivonulás pénzügyi gondokat is okozhat majd, ezért Karzai elnök szeretné elérni, hogy minél tovább járuljanak hozzá az amerikaiak az afgán hadsereg és rendőrség fenntartásához. Ráadásul 2014 nyarára tervezik a választásokat is Afganisztánban. Bár Karzai elnök a második ciklusát tölti és többször hangoztatta, hogy jövőre nem indul a választásokon, többen tartanak attól, hogy meg fogja próbálni magánál tartani a hatalmat, amely befolyásolhatja az amerikaiak elképzeléseit.

Kitekintő

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »