A szlovák politikai paletta szélsőjobboldalán helyet foglaló, parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt felszólította Magyarországot, hogy kérjen bocsánatot a Szlovák Köztársaságtól a történelmi sérelmekért.
A szlovák közszolgálati TASR hírügynökség Rafael Rafajnak, az SNS első alelnökének a kijelentésére hivatkozott, aki szerdán Martonyi János külügyminiszter korábbi, a Beneš-dekrétumok kérdésével összefüggésben tett kijelentésére kívánt reagálni.
Martonyi kedden az MTI kérdésére megerősítette: múlt heti pozsonyi tárgyalásai során felvetette a Benes-dekrétumok kérdését szlovák partnerének azzal, hogy „a kölcsönös kiengesztelődéshez és a múlt lezárásához vezető útra a szlovákiai magyarok irányában történő bocsánatkéréssel kellene lépnünk”.
A szlovák párt alelnöke Martonyi János és Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter múlt heti találkozójával kapcsolatban azt hangoztatta: Szlovákia és Magyarország kapcsolatai továbbra is a „hideg irredentista front” befolyása alatt állnak, és ezen semmit sem változtatnak a két ország külügyminisztereinek „meleg mosolyai.”
Hozzátette: szomorúnak tartja, hogy Miroslav Lajčák a parlament felhatalmazása nélkül, a Mladá Fronta Dnes és a Lidové Noviny című cseh napilapoknak adott interjújában gyakorlatilag megkérdőjelezte a pozsonyi törvényhozás által 2007-ben hozott törvénynek a tartalmát, amely a második világháború utáni rendezésről szóló dokumentumok érinthetetlenségéről rendelkezik.
A szlovák miniszter az említett hétfői interjúban azt közölte, ma már elképzelhető, hogy Szlovákia és Magyarország kiegyezzen a Beneš-dekrétumok ügyében.
Kitekintő / Bumm.sk