Időzített bomba lehet a francia gazdaság

Az 1997-es adatokat is felülmúlja a munkanélküliség nagysága Franciaországban, ahol a gazdaságot akadozó export és csökkenő fogyasztás jellemzi. Valóban igaza volt a briteknek, amikor időzített bombának nevezték szomszédaikat?

A francia Nemzeti Statisztikai Intézet (INSEE) kiigazította a 2012-es évi bruttó hazai termékre vonatkozó előzetes adatokat, ugyanis a harmadik negyedévi számadatok felülvizsgálata gyengébb tevékenységet mutatott. Ez főleg a közlekedési ágazatot, a beruházásokat, és a szolgáltatási szektort érintette. Mindez alátámasztja a média által sokat emlegetett rémhírt, miszerint a recesszió egyre jobban eléri Európa második legnagyobb gazdaságát is. A The Economist című brit gazdasági hetilap év végén megjelent lapszámában például időzített bombának titulálta a francia köztársaságot.

Ezen felül küzdenek az exporttevékenységek felélesztéséért is, amely rengeteg baj megoldását jelenthetné. A problémák igen szerteágazóak, többek között a munkahelyek egyre halmozódó megszűnése a leginkább kétségbeejtő, hiszen 15 éve nem látott munkanélküliségi adatokat mutatnak a statisztikák. A francia munkaügyi minisztérium adatai szerint a munkanélküliségi ráta további 0,9 százalékkal emelkedett.

A fogyasztói kiadások emelkedtek, azonban miután az inflációt is számításba vették, már ezen a területen sem tudtak pozitív fejleményekkel szolgálni a kutatók. Ezeknek a megnövekedett kiadásoknak az oka jellemzően a háztartási felszereltséghez kapcsolható, illetve az energiafogyasztáshoz volt köthető.

Az elemzők szerint Francois Hollande köztársasági elnök túl optimista, hiszen a banki szektor jövőjére is meglehetősen bizakodva tekint, és egyáltalán nem biztos hogy fiskálisan is alátámasztható az álatala elképzelt 0,8 százalékos növekedés.

Zsoldos Diána

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »