Futnak a pénzük után a kohéziós országok

Az EU 2014 és 2020 közötti finanszírozására szánt összeg egyre csak zsugorodik, de a nettó befizető országok még mindig nem érik be ennyivel. A csütörtökön kezdődő tárgyalási maratonon sok múlik majd azon, hogy mennyire tudnak összefogni a mostohán kezelt kohéziós politika barátai.

A legutolsó, múlt hét elején bemutatott javaslat 20 milliárd euróval kevesebb pénzt irányoz elő 2014 és 2020 között az uniós kiadások finanszírozására, mint a jelenlegi, 2007 és 2013 közötti időszakban. Értesülésünk szerint erre mutatott rá az Európai Bizottság képviselője csütörtökön, amikor a tagállami nagykövetek első (és a csúcsig egyúttal utolsó) ízben fejtették ki véleményüket a múlt kedden előterjesztett legújabb tárgyalási keretről.

Mindez azért is figyelemre méltó, mert a kormányok által az elmúlt években meghozott döntések elvileg a kiadások legalább nominálértéken történő növelését indokolnák; a tagállamok legmagasabb szinten leszögezték, hogy a közös büdzsének a gazdasági növekedést kell előmozdítania; és Horvátország csatlakozásával a közeljövőben eggyel több, tehát már 28 tagja lesz az EU-nak.

A szűnni nem akaró gazdasági válság és a tagállami költségvetési megszorítások ugyanakkor egészen más logikát diktálnak. A nadrágszíj összehúzása már az Európai Bizottság 2011. júniusi, illetve egy évvel később aktualizált javaslatán is tükröződött. Brüsszel a 2013-as kiadások szintjén stabilizálta (tulajdonképpen befagyasztotta) a hétéves keretköltségvetés főösszegét és azon belül módosította az egyes költségvetési fejezetek közötti arányokat. A javaslat nominálértéken befagyasztotta (azaz reálértéken csökkentette) az uniós büdzsé két legnagyobb tételére, a kohéziós politikára és a közös agrárpolitikára szánt kiadásokat, és az így elért megtakarításból növelte a növekedésorientált politikákra, a kutatásra és fejlesztésre, az oktatásra, a határokon átnyúló hálózatfejlesztésre, a kis- és középvállalkozásokra szánt összeget.

A közös agrárpolitika büdzséje például reálértékben 12 százalékkal zsugorodott volna a Bizottság tervezete alapján a két többéves pénzügyi időszak között.

Idővel kiderült, hogy a Bizottság eleinte vehemensen bírált javaslata még mindig a legoptimálisabb az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei számára, amelyek Magyarországgal a soraikban a tárgyalási folyamatban már azért harcoltak, hogy a felzárkóztatásra a következő hétévben fordítandó források legalább a Bizottság által javasolt szinten maradjanak.

A Dániától a stafétabotot idén júliusban átvevő ciprusi elnökség azonban hamar szertefoszlatott minden illúziót, amikor a nettó befizető országok további csökkentéseket szorgalmazó pozíciója előtt meghajolva már nyáron jelezte, hogy a költségek lefaragása nélkül nem lát esélyt a magállapodásra. Ciprus ennek megfelelően az október végén közzétett tárgyalási keretben a költségvetésen belül 50 milliárd eurós megtakarítást javasolt, alapvetően a fűnyíró elv érvényesítésével, tehát minden fejezet és tétel megnyirbálásával.

A ciprusiak által javasolt vágás azonban ennél is nagyobb volt, hiszen olyan kiadásokat is beemelt a büdzsé keretei közé, amelyek a Bizottság javaslatában még kívül voltak, és anélkül tette ezt, hogy párhuzamosan növelte volna a főösszeget. A ciprusi csomag együttes hatását diplomaták 50 helyett 70-80 milliárd euróra becsülték, arra is felhívva a figyelmet, hogy a tárgyalási keret a horvát csatlakozásra sem különít el pénzeket, azt a rendelkezésre álló keretben rendezné.

Ez alapján egyes tagállami diplomaták már november elején azt jósolták, hogy valószínűleg háromszámjegyű (tehát minimum 100 milliárdos) lefaragásig meg sem áll majd a pénzügyi vita. Összehasonlításképpen: a Bizottság pénzügyi kötelezettségvállalás formájában konstans (2011-es) árakon 1033 milliárd eurót javasolt 2014 és 2020 között.

A nettó befizetőknek azonban ez nem elég. Németország a vita során 130 milliárd eurót, Nagy-Britannia pedig 200 milliárd eurót faragott volna le a Brüsszel által javasolt főösszegből.

Ciprus tárgyalási kerete ehhez képest legalább 983 milliárd euróra viszi le a kiadások szintjét a következő hét évben, de ahogy írtuk, ez még erősen konzervatív becslés, hiszen valójában ennél nagyobb vágásról van szó, tehát a végösszeg 983 milliárd euró alatt van.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke mérvadó becslések szerint (tanácsi és bizottsági becslésekről van szó) további 25 + 6 milliárd eurós megtakarítást javasolt múlt héten. Ezzel a Bizottság kiinduló javaslatához képest már 75-81 milliárd euró lenne a vágás, vagyis a hét évre pillanatnyilag 958-952 milliárd eurónál tartunk most.

És hét nettó befizető ország (Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország, Dánia, Finnország és Ausztria) a nagykövetek csütörtöki vitáján miközben üdvözölte az újabb csökkentést, további vágást szorgalmazott a kiadásokon.

Tizenöt uniós tagállam, akik magukat a Kohézió Barátainak nevezik, ugyanakkor megpróbál ellenállni az általános lefaragási trendnek, különösen a kohéziós politikánál, ami Van Rompuy aktuális javaslata szerint már 30 milliárd eurót bukott a Bizottság eredeti tervéhez képest. Formailag még mindig kitartanak amellett, hogy a kohézióra nem lehet kevesebb pénz annál, amit Brüsszel előirányzott.

Van Rompuy tárgyalási kerete több szempontból is szakít a ciprusi elnökség megközelítésével. Először is, vissza látszik térni az Európai Bizottság által követett logikához és arányokhoz, ahelyett, hogy mechanikusan beindítaná a fűnyírót. Ennek megfelelően az új tárgyalási keret visszaállított a költségvetésben több olyan tételt is, amelyek a növekedés és a munkahelyteremtés előmozdítására hivatottak. Van Rompuy például visszaadott 10 milliárd eurót az európai infrastruktúra alapnak, az Európai Összekapcsolási Eszköznek (CEF), amiből a ciprusiak jócskán lecsíptek. Megfigyelők szerint ugyanakkor aligha valószínű, hogy a CEF ebben a formában (46 milliárd euróval) túlélné a hétvégi alkudozást. Könnyen lehet, hogy ebből a keretből futja majd egyes országok kifizetésére.

Az új tárgyalási keret másik merész újítása, hogy nem kíméli a közös agrárpolitika büdzséjét sem, amit a Bizottság és a ciprusi elnökség is eddig viszonylag békén hagyott, mert nem akart ujjat húzni a politika fő haszonélvezőjének számító Franciaországgal. Most a csütörtöki vitán diplomaták szerint vagy egy tucat ország – köztük Magyarország és Franciaország – sérelmezte, hogy az új javaslat sok pénzt elvon az agrárszektortól, a Bizottság meg egyenesen attól tart, hogy ez így ebben a formában aláássa a KAP-reformot (erről lásd külön írásunkat). Összességében a Bizottság számításai szerint az eredeti és a mostani javaslat között 25,5 milliárd euró a különbség, ebből 25 milliárd euró a KAP első és második pillérét érinti (a maradék a környezetvédelemből jön le).

A dolgok jelenlegi állása szerint számos uniós tagállam akár 20 százalékkal is kevesebb pénzt kaphat 2014 és 2020 között vidékfejlesztésre, mint a jelenlegi időszakban. Van Rompuy egy ravasz húzással úgy enyhítené a hatásokat, hogy a nemzeti borítékok 15-15 százalékának erejéig összenyitná a két pillért, és lehetőséget adna a tagállamoknak arra, hogy saját belátásuk szerint mozgassák egyik pillérből a másikba a támogatásokat. Ez valahol a balti országok (és Románia, Bulgária) helyzetén is javítana, amelyek az új javaslat következtében a Bizottság által javasoltnál is lassabban konvergálnának a hektáralapú támogatások mértékének tekintetében az uniós átlaghoz.

Az ügy pikantériája, hogy miközben a kohéziós- és az első pilléres agrártámogatások egyes országokra jutó összegét, vagyis a nemzeti pénzügyi boríték tartalmát már előre ki lehet számolni, addig a vidékfejlesztési forrásoknál csak a csúcson döntenek majd az elosztás kulcsáról.

Kivel, hogy bánik az új tárgyalási keret?

Úgy tudjuk, hogy Dánia, Németország és Finnország jó kiindulási pontnak tartotta csütörtökön a további vitához a Van Rompuy-féle tárgyalási keretet, míg a legegyértelműbben Franciaország, Spanyolország, Portugália, Szlovénia és Románia utasította el.

Elmondható, hogy az új tárgyalási keret több tagállam szempontjából is változtatott az eddigi pozíción. A legeklatánsabb példa a franciáké, akik a Bizottság javaslatához képest már majdnem 4 milliárdot buktak a közvetlen kifizetéseken és az is csípi a szemüket, hogy az új javaslat csökkentette az uniós átlagos fejlettségi szint 75-90 százaléka közé eső „átmeneti régiók” támogatását.

A britek is vegyes érzelmekkel viszonyulhatnak a tárgyalási kerethez, mert az ugyan az újabb vágásokkal közelebb került London követeléseihez (bár nem eléggé), a brit sajtó becslései szerint ugyanakkor végső soron egy milliárd euróval csökkentené az éves szinten 3,6 milliárd eurós brit költségvetési visszatérítés összegét (erről lásd külön anyagunkat).

A lengyelek nem örülnek az agrárköltségvetés lefaragásának, ám Van Rompuy tárgyalási kerete ajándékoz nekik 1,2 milliárd eurót felzárkóztatásra, amikor az elérhető kohéziós források felső határát a GDP 2,36 százalékáról 2,4 százalékára emeli. Varsó így a dolgok jelenlegi állása szerint 73,9 milliárd euró kohéziós támogatást kapna 2014 és 2020 között, a 2007 és 2013 közötti 68 milliárd euróhoz képest.

Magyarország helyzetét tovább rontja az új javaslat, hiszen becslések szerint további 5 százalékkal csökkenti a következő időszakban a direkt támogatásokat (454 millió euróval hét év alatt); vélhetően lefarag a vidékfejlesztési támogatásokból is és bizonyosan nem javít a helyzeten a kohéziós politikai forrásokat illetően, hiszen tovább farag az általános keretből. Miközben hazánknak több pénz kellene ahhoz, hogy befoltozza azt a tekintélyes rést, amit a Bizottság javaslata ütött a jelenlegi és a következő hétéves időszak uniós támogatásai között. Brüsszel javaslata a jelenleg rendelkezésre álló források közel 30 százalékát venné el 2014 és 2020 között.

A tárgyalási keretben ugyanakkor van egy formula, ami lehetővé tenné, hogy a 2008 és 2011 között súlyos recesszióban lévő országokkal, így hazánkkal is kivételt tegyenek a felső támogatási határ rögzítésekor. Ez a jelenlegi formula szerint 2,4 és 2,5 százalék helyett akár 2,99 százalék is lehetne, de erre tanácsi források szerint szinte semmi remény. Egyes információk szerint a magyarok vagy a baltiak GDP-arányosan 2,8 százalékos felső határral is beérnék, ám egyelőre erre sincs különösebb fogadókészség.

A fenti helyzetleírás csak a jéghegy csúcsa, hiszen lényegében minden országnak 3-4 „hasfájása” van. Van Rompuy és kollégái nem lesznek könnyű helyzetben, ha a rendkívül távoli álláspontokat közös nevezőre akarják hozni.

Mi lesz a csúcsig?

Hétfőn este az EiT elnöke a tagállamok Európa-ügyi minisztereivel vacsorázik, a csúcsot előkészítendő, majd kedden az általános ügyek tanácsa is megvitatja – zárt ajtók mögött – a dosszié állását. A kormányfői megbízottak, a serpák ezúttal nem tartanak külön vitát. Ehelyett a csúcs lényegében már csütörtök reggel megkezdődik, amikor Van Rompuy egyesével leül tárgyalni immár a kedden-szerdán elkészülő újabb javaslatról az egyes országok vezetőivel.

A „gyóntatási” procedúra egész estéig elhúzódik majd, hogy aztán este 8 órakor sor kerüljön az EP elnökével tartandó hagyományos eszmecserére. Ezt követően a vezetők döntenek Yves Mersch luxemburgi jegybankelnök kinevezéséről az Európai Központi Bank igazgatótanácsába, majd megkezdődik az előrejelzések szerint akár több napig is elhúzódó költségvetési vita.