Elfogyott a McDonald’s lendülete

A vártnál alacsonyabb nyereségről számolt be a tegnapi napon a McDonald’s második negyedéves jelentésében. Az elemzők által várt 1,38 dolláros egy részvényre jutó eredmény helyett 1,32 dollárt ért el a cég. A háttérben a globális lassulás mellett a kedvezőtlen devizaárfolyam-mozgások állnak, amik a cég szerint legalább 7 centet radíroztak le az egy részvényre eső eredményből.

A gyorsjelentés hatására a vállalat részvényei, az amúgy is negatív hangulatban 2,2%-os mínuszt produkáltak. 

Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »