Törökország készen áll a fegyveres összecsapásra Damaszkusszal

Törökország készen áll a fegyveres összecsapásra Szíriával – közölte külpolitikai szakírója véleményét a Kommerszant című orosz napilap csütörtökön.

Makszim Juszin szerint Törökországot már a közeljövőben bevonhatják a szíriai konfliktusba.

A cikkíró szakértőkre hivatkozva megállapította: éppen ez a célja Bassár el-Aszad ellenfeleinek, akik lelkesen fogadták Recep Tayyip Erdogan Damaszkusznak címzett fenyegetéseit. A török miniszterelnök hadseregük felderítő repülőgépének múlt pénteki lelövésére válaszul kedden a parlamentben kijelentette:”Bármilyen katonai elemet, amely Szíria felől megközelíti a török határt, és biztonsági kockázatot vagy veszélyt jelent, fenyegetésnek fogunk tekinteni és katonai célpontként fogunk kezelni.”

A tekintélyes orosz lap külpolitikai elemzője úgy vélte, „a felkelők Szabad Szíriai Hadsereg elnevezésű csapatai bizonyára élni fognak a helyzet adta lehetőséggel, és a török határ felé fogják szorítani a szíriai kormányerőket, így az ő oldalukon bevonhatják Törökországot a háborúba”.

Szakértők feltételezik, hogy Ankara eleve teljesíthetetlen feltételeket támaszt majd Damaszkusszal szemben, a felkelők pedig főként a Törökországgal határos területen, az észak-szíriai Idlíb tartományban lesznek aktívak.

A Kommerszant értesülései szerint a török területen létrehozott egyes menekülttáborokban nem csak békés polgárok, hanem ellenzéki fegyveresek is tartózkodnak, akik ott készülnek fel az újabb rajtaütésekre. A törökök pedig fegyverekkel látják el őket.

Az orosz lap elemzője úgy véli: ha a szíriai kormányerők teljesítik Ankara követelését és felhagynak a határ menti területeken a harci cselekményekkel, akkor az ellenzéki erők megvalósíthatják legfőbb stratégiai céljukat: a kormányerők által felszabadított területeken létrejövő ütköző zónákban létrehozhatják a forradalmi kormányukat és egyéb hatalmi szerveket, amelyeket a külföld, elsősorban Törökország azonnal elismerne.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »