Sértés: szavaznak az igazságügyi miniszterről

Az amerikai képviselőház csütörtökön szavaz arról, hogy Eric Holder igazságügyi miniszter megsértette-e a kongresszust azzal, hogy nem bocsátotta az illetékes bizottság rendelkezésére az összes tőle kért iratot egy kudarcba fulladt szövetségi titkos művelettel kapcsolatban. Ezt John Boehner, a republikánus többségű képviselőház elnöke szerdán jelentette be.

Az ilyen ügyekben elvben az igazságügyi minisztériumnak kellene eljárnia az érintett felelősségre vonása érdekében. Amerikai jogi szakértők szerint ezért a kongresszus aligha tudja elérni azt, hogy az érintett tárca a törvényhozás akaratának semmibe vétele miatt éppen a tulajdon, hivatalban lévő vezetőjét vonja felelősségre. A négy hónappal az elnökválasztás előtt meghozandó gesztusnak tehát elsősorban morális szempontból lesz jelentősége.

A Fehér Ház a múlt héten a „kormányzati kiváltság” elve alapján hivatalosan is megtagadta, hogy az eddig kiadott 7600 dokumentumon felül a kongresszusi vizsgálat számára kiszolgáltassa a Fast and Furios fedőnevű akcióra vonatkozó, eddig visszatartott iratokat.

A Fast and Furious (Gyors és Dühös – utalás a magyarul Halálos iramban címmel bemutatott filmsorozatra) fedőnevű akció során az amerikai Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ügyi Iroda (ATF) arizonai munkatársai 2009 és 2010 folyamán megpróbálták beépüléssel és a bűnözők félrevezetésével nyomon követni, hogyan jutnak fegyverekhez a mexikói kábítószercsempészek. Ehelyett azonban a saját kelepcéjükbe estek, mert az „árunak” – mintegy 2000 lőfegyvernek – nyoma veszett, miután az eredeti vevő azt másoknak adta tovább.

A fegyvereket később több mexikói és amerikai területen elkövetett bűnügyben is felhasználták. A legsúlyosabb incidens 2010 decemberében volt, amikor az arizonai Nogales közelében tűzharcban életét vesztette az amerikai határőrizet egyik tagja, Brian Terry. A helyszínen két olyan Kalasnyikov-gépkarabélyt találtak, amelyeket az eltűnt fegyverek között tartottak számon.

A Fast and Furious körül folytatott kongresszusi vizsgálódás elhúzódó pártpolitikai összecsapássá fajult a képviselőház felügyeleti és kormányzati reform ügyében illetékes bizottságában. A testület republikánus tagjai a meghallgatások során újabb és újabb dokumentumok átadását követelték, lemondásra szólították fel az igazságügyi minisztert, és azt állították, hogy a kormány megpróbál eltitkolni valamit. A demokrata párti politikusok ezzel szemben „karaktergyilkosságot” emlegettek, a fegyverkereskedelemre és -tartásra vonatkozó törvények szigorítását követelték, és azt állították: ellenfeleik célja az, hogy lejárassák a kormányt a választási évben.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »