Ohióban várható a legnagyobb harc a republikánus jelöltek között

A keleti parti államokban megkezdődött a szavazás az amerikai republikánusok jelöltállító előválasztási küzdelmének eddigi legnagyobb horderejű napján, a „szuperkedden”.

Az ellenzéki párt támogatói a nap folyamán egyszerre tíz államban – Alaszkában, Georgiában, Észak-Dakotában, Idahóban, Massachusettsben, Ohióban, Oklahomában, Tennessee-ben, Vermontban és Virginiában – voksolnak arról, hogy a pártjuk nevében ki szálljon harcba a Fehér Házért. Elemzők szerint azonban a szavazók megosztottsága miatt aligha várható, hogy az eredmények alapján dűlőre jutna a kérdés, hogy ki legyen a hivatalban lévő elnök kihívója.

A Republikánus Pártnak négy talpon maradt elnökjelölt-aspiránsa van: Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor, Ron Paul texasi képviselő és Newt Gingrich volt képviselőházi elnök.

A keddi akaratnyilvánításon összesen 419 olyan küldött sorsa dől el, aki a Republikánus Párt augusztus végi konvencióján szavazni fog arról, hogy ki legyen a hivatalos elnökjelölt. (A 10 államból az automatikusan delegátusnak minősített pártvezetőkkel együtt összesen 437-en utaznak majd a nagy floridai összejövetelre.)

A jelöltség elnyeréséhez összesen 1144 szavazatara lesz szükség. Eddig 13 államban tartottak előválasztást és jelöltállító gyűléseket, s ezek eredményei alapján – a CNN nem hivatalos összesítése szerint – Romney 207, Santorum 86, Paul 46, Gingrich pedig 39 szavazatra számíthat.

A „szuperkeddi” győzelmi esélyek megoszlanak a riválisok között. A legkiélezettebb harc vélhetően Ohióban várható – egyetlen republikánus sem lett elnök, aki itt nem tudott nyerni -, ahol Santorum és Romney támogatottsága a CNN és az ORC hétfőn közölt közös felmérése szerint egyaránt 32-32 százalékon áll. A két politikus között szoros az állás Tennessee-ben is, ahol azonban hétfőn felzárkózott melléjük Gingrich is, és a hármuk közötti különbség a statisztikai hibahatáron belül van.

Santorum, aki sokáig Ohióban és Tennessee-ben is vezetett, a legfrissebb felmérések szerint csak Oklahomában pályázhat könnyű győzelemre, a mezőny egyetlen, mindeddig nyeretlen tagjának, Ron Paulnak Alaszkában és Észak-Dakotában áll a zászló, Gingrich pedig egyedül Georgiában számíthat más által elérhetetlen babérokra.

Romney az előrejelzések szerint Massachusettsben, Idahóban, Virginiában és Vermontban arathat könnyebb diadalt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek