Meg kell műteni a volt miniszterelnököt?

Külföldi orvosok megvizsgálták Timosenkót, a vizsgálatuk eredménye szerint Timosenkónak gerincsérve van – közölte az Ukrajinszka Pravda egy név nélkül nyilatkozó forrásra hivatkozva.

Elmondásuk szerint a német orvosok vizsgálatának lett ez az eredménye. Eszerint Timosenko kezelését a fogházon kívül kell folytatni,  a betegség műtéti beavatkozást is igényel – írja a Tsn.ua internetes hírportál.

Az esetről egyéb részleteket egyelőre nem közölnek. Mint ismeretes, két német és három kanadai orvos utazott Ukrajnába azért, hogy a volt miniszterelnököt megvizsgálja. A bizottságban ukrán orvosok is voltak.

Kitekintő / Karpatinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »