Újságírókra támadtak a tüntetésen

Pénteken is folytatódtak Bukarestben és Románia számos településén a Traian Băsescu államfő és a kormány elleni tüntetések.

A délutáni órákban Bukarest központjában ismét gyülekezni kezdtek az emberek, akik nemzeti zászlókkal és molinókkal vonultak a térre. A legtöbb felirat Băsescu és a kormány ellen irányult.

A média jelentései szerint húsz megye különböző településein, vagyis a romániai megyék mintegy felében szintén tüntettek. Egy-egy vidéki tüntetésen néhány százan vettek részt, a legnépesebb utcai megmozdulás továbbra is a bukaresti, ahol naponta általában ezren tiltakoznak.

Az ellenzéki pártok elítélték a csendőrség fellépését egyes tüntetőkkel szemben. Az ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség és a Riporterek Határok Nélkül újságíró szervezet pedig azt ítélte el, hogy az elmúlt napokban néhány újságírót a tüntetők és a karhatalmisták részéről is támadás ért.

Csütörtökön került sor Bukarestben az eddigi legnagyobb tiltakozó akcióra, amelyet az ellenzéki pártok szerveztek. Ezen mintegy hétezer ember vett részt, akiknek egy része csatlakozott az Egyetem téren zajló pártsemleges tiltakozáshoz. Ez utóbbi ismét éjfélig tartott, amelynek végén a tüntetők közül néhányan összecsaptak a csendőrökkel. A rendfenntartó erők közlése szerint összesen száz embert állítottak elő, közöttük „közismert futballhuligánokat” is.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »