Dél-Szudán: az első megállapodás az olajról

A tavaly júliusban önálló állammá vált Dél-Szudán megkötötte első nemzetközi olajmegállapodását – adta hírül az AFP. Az ország három legfontosabb partnerével, Kínával, Indiával és Malajziával kötött megállapodások gazdasági és pénzügyi szempontból is jelentősek.

A szerződés két olajban kiemelkedően gazdag dél-szudáni államot érint. A megegyezés fontosságát nem lehet túlbecsülni, hiszen a kormányzati bevételek 98 százalékát a kőolaj exportja alkotja. Dél-Szudán kiválásával – az olajkészleteket illetően – az új nemzet járt jól, hiszen a kitermelés során meghatározó területek 75 százaléka délen található.

A most kötött egyezmény a korábbi kartúmi megállapodásokat írja felül. Kedvező földrajzi adottságait azonban komolyan lerontja, hogy Dél-Szudán szinte egyáltalán nem rendelkezik a kitermeléshez és exportáláshoz elengedhetetlen infrastruktúrával.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »